11.rész

Sziasztok először is elszeretném mondani. hogy nagyon rossz kedvem volt amikor ezt a részt írtam, ezért kicsit drámai lett, és a következő is. Hamarosan azt is hozom. Puszii. Jó olvasást.


  -Kendra.-szólított meg egy ismerős hang. Nem válaszoltam, semmit inkább felálltam a padról, és indulni akartam.
-Hová mész?-húzott vissza Alex.
-Bárhová csak el innen...-húztam ki a kezem a szorításából.-Ígérem, hogy később mindent elmagyarázok, de most mennem kell. Azzal elrohantam.Hallottam, amint valaki utánam rohant.Paul volt az, az ex pasim.Régen nagyon szerettem, de ő engem csak kihasznált, folyamatosan megcsalt, és átvert. Nem értem mit keres itt, nem okozott már nekem elég fájdalmat? Mért van az, hogy mikor már minden rendben van, jön valami és az egészet elrontsa? Gondolataimból egy kéz ragadott ki, ami nagyon erősen megfogott, és maga felé fordított.
-Mit keresel itt?-húztam ki magam szorításából.
-Téged, és meg is találtalak. Nem is örülsz nekem?
-Nem és tűnj el innen, nem vagyok kíváncsi rád.-indultam tovább.
-De én csak miattad jöttem ide, és nem fogok nyugodni addig, amíg nem jössz vissza hozzám.
-Ezzel nagyon rég elkéstél. Én nem csak egy bábu vagyok, akivel azt csinálsz amit akarsz. Nem én nem olyan vagyok, mint a kis barátnőcskéid.
-Nem te egészen más vagy, én nem tudtalak elfelejteni, még mindig szeretlek.
-Sajnálom, de én már mást szeretek, egy helyes fiút, aki figyel rám és viszont szeret engem.
-Nem fogom hagyni, hogy egy kis városi fiú lenyúljon, azt már nem-háborodott fel.
-Értsd már meg, hogy nem szeretlek, nem akarok tőled semmit, tűnj el az életemből örökre.-ordítottam.
Biztos vagy benne, hogy már nem szeretsz?-kérdezte, majd akaratom ellenére megcsókolt. A szemem sarkából láttam ,hogy Alex látta az egész jelenetet, majd amikor Paul megcsókolt elfordult és elrohant. Ellöktem magamtól Pault, és lekevertem neki egy pofont, és ráordítottam, hogy soha többé ne csókoljon meg, majd Alex után rohantam. Hiába kiáltottam, hogy álljon meg ő csak ment előre. Nem tudtam megállítani. Esni kezdett, nem tudtam mit tegyek tudtam, hogy mindent elrontottam. Potyogni kezdtek a könnyeim. Nem bántam, hogy esik, mert szeretem az esőt, és így legalább nem látták, hogy sírok.
Hazamentem, felcsoszogtam a lépcsőn a szobámba mentem, hogy átőltőzzek. nehogy beteg legyek.
Egész nap csak ültem a szobámba, és néztem ki az ablakon.Lassan elállt az eső, és ismét kisütött a nap felálltam az ablak mellől, és valami fura érzésem támadt, ami azt súgta, hogy elkell menjek a parkba. Fogta magam és elindultam, de bárcsak nem tettem volna. Amint odaértem meghökkentő látvány fogadott. Valakik azon a padom ültek, amire a nevünket véstük Alexel, és csókolóztak. Közelebb mentem, és ekkor Alexet és Monicát láttam, ők voltak akik csókolóztak. Olyan volt, mintha a szívem ott hasadt volna ketté, nagy fájdalom hasított belém, hogy lehettem ennyire hülye, hogy mindent elhittem neki. Elhittem neki, hogy engem szeret, és hogy mindennél fontosabb vagyok számára, erre meg itt látom őt csókolózni azon a padon, amin a délelőtt még velem volt, és engem csókolt.
-Alex!-ordítottam, nem bírtam magammal, kicsúszott a számon.
 Alex hírtelen elhúzódott Monicától, és rám nézett.
-Hogy tehetted? Miért hazudtál?-folytattam.-Azt hittem, hogy tényleg szeretsz, és hogy nem csak hazudtál nekem, de látom nem így van. Egész délután próbáltalak elérni, hogy megmagyarázzam mi is történt, erre most itt talállak Monicáva,egy heves csók csata közben. Ennyit ér a te szavad, és én hülye még hittem neked.-őrjöngtem, majd ott hagytam őket. Hallotta, hogy Alez utánam rohan, és próbál megállítani, de nem álltam meg, nem voltam kíváncsi a hazugságaira. Csak rohantam tovább, a könnyeim közben folytak, de nem érdekelt, csak elakartam tűnni a szeme elől. Sikerült is, majd mikor már nem követett megálltam a járda szélén, felnéztem az égre:
-Miért?? Istenem miért??-ordítottam, ahogy csak tudtam.Ismét esni kezdett, egyre jobban esett, és egyre nagyobb cseppekben. Ahogy végigfolytak az esőcsöppek az arcomon, és keveredtek könnyeimmel, szinte égették a bőrömet.Minden szomorúságot kiégettek a szívemből, így már csak harag, és csalódottság volt bennem. Nem sírtam többet. Csak magamra haragudtam, hogy minden szavát elhittem, de többé nem fogom hagyni becsapni magam.Nem érdekel már Alex, nem érdekel, hogy kivel kavar, vagy éppen kit ver át, csak engem hagyjon békén. Hála neki egy egészen más Kendra lett belőlem, egy csalódott, és megkeseredett emberré váltam. Hazaértem, felcsoszogtam a szobámba, és lefeküdtem az ágyra nem érdekelt, hogy mindenem vizes, és hogy beteg lehetek, csak aludni akartam, felejteni.

  Reggel nagy hangzavarra ébredtem.Lementem a földszintre, és anya csomagjait láttam. Most érkezett meg. Rohantam, és a nyakába szöktem, de hamar el is húzódtam tőle. Miért van az, hogy mindenről Alex jut eszembe, mert az a jelenet ugrott be, amikor Alexet öleltem meg az ajtóban.
-Szia kicsim.-ölelt meg ismét.
-Szia.-löktem el magamtól.
-Valami baj van?-kérdezték kórusban, látva az előbbi viselkedésemet.
-Igen, de nem akarok  róla beszélni.-húztam el a számat.
-Alex csinált valamit...igaz?-húzta fel a szemöldökét Becky.
-Igen ő.
  Anyuék nem tudták miről is van szó, de ez nem is érdekelt. Szó nélkül felrohantam a szobámba, és becsaptam az ajtót. Kis idő múlva Becky lépett be a szobámba, és kíváncsi volt mi is történt. Elmeséltem mindent, és a végén Becky szemébe is könnyek szöktek.
-Minden az én hibám.-zokogott.
-Mégis miért?- csodálkoztam.
-Mert Paul a múltkor rámírt, és felőled kérdezősködött, és tudod mennyire utálom azt a szemetet.
-Tudom, de ezt akkor sem értem.
-Nagyon felidegesített, és gondolkodás nélkül megírtam neki, hogy nagyon boldog vagy Londonban, egy fiúval aki igazán szeret, és akit te is tiszta szívedből szeretsz. Nem akartam, hogy ez legyen belőle.
-Te nem tehetsz semmiről.-nyugtattam meg.-Nem tudhattad, hogy ide jön, és vissza akar szerezni.
-De...-vágott közbe.
-Semmi de, sőt még jobb is, hogy felbukkant.-mondtam el véleményemet.-Így legalább már tudom, hogy Alex szerelme nem volt igazi, és hogy csak nem is érdekeltem igazán.
-Lehet igazad.-értett velem egyet.
-Becky? Lehet egy óriási kérésem?-néztem rá kiskutya szemekkel.-Nem magyaráznád el anyuéknak, hogy mi is történt, és miért vagyok ennyire szomorú, és meggyötört. Én most nem szeretnék látni senkit, csak egyedül akarok lenni. Becky csak bólintott, és elindult le a nappaliba.

**Becky szemszöge**
 Lementem a nappaliba, ahol már tapintható volt a feszültség. Mindent elmondtam, esők erre felrohantak Kendra szobájába.
-Becky!-hallottam egy kétségbe esett kiáltást Kendra szobájából.
-Mi történt?-rohantam be a szobába, de az ajtó között. Kendra sehol sem volt. A teraszra nyíló ajtó nyitva volt, ott szökött meg. Körbe néztünk a szobába, és csak egy levelet találtunk az ágyon.
  Ne keressetek, úgysem fogtok megtalálni. Majd jövök...vagy nem...
Nagyon megijedtünk, és rögtön keresni kezdtük. Az utolsó mondat nagyon ilyesztő volt. Nem tudtuk, hogy mit tervez, de nagyon rossz előérzetem volt.