18.rész

   "Alex...már mindent tudok, tudom, hogy csak játszadoztál velem. 
 Sajnálom, hogy így lett vége...nagyon fontos voltál nekem, de ígérem, hogy nem fogsz rólam soha többet hallani. és nem foglak zavarni. Csak azt nem értem, miért mentetted meg az éltem, ha úgy sem számított neked semmit. Már mindegy nem érdekes...nem fogok a múlton aggódni. Elmegyek, és egy új életet kezdek, és talán találok egy olyan fiút, aki igazán szeret, és megbecsül engem. Ég veled, légy boldog...én is az leszek, még ha nélküled is. Sziaa."
 
  A könnyeim potyogtak ,mire a végire értem, összehajtottam a papírt, és ezt is borítékba raktam. Leraktam a másik boríték mellé, és ráírtam Alex nevét. Leballagtam a lépcsőn, hogy megnézzem anyáék lefeküdtek-e már. Sötét volt a nappaliban, és a konyhában is. Már aludtak. Visszamentem, a szobámba, elvettem a bőröndjeimet, és lesiettem a lépcsőn. Hívtam egy taxit, és kiléptem, az ajtón, nehogy felébresszem anyáékat, vagy Beckyéket. A taxi hamar megérkezett. Bepakoltam a cuccaimat a csomagtartóba, és elindultunk a reptér felé.
  Nagyon kihaltak voltak az utcák, és sötétek. A kocsiban is nagy volt a sötétség, csak a villany oszlopok fénye sütött be az ablakokon, amik mellet elhaladtunk. 10 perc múlva megérkeztünk a reptérre, és már nem volt sok időm, amíg a Kaliforniába tartó gép felszáll. Gyorsan vettem egy jegyet, és vártam amíg a hangos bemondóba bemondták, hogy a "Kaliforniába tartó gép utasi megkezdhetik a beszállást." 
 Erőt vettem magamon, és könnyeimmel küszködve felszálltam a gépre, hamarosan már a levegőben szálltunk. Hosszú, és szenvedéssel teli út elé néztem. Elővettem a zenelejátszómat, és zenét hallgattam. Lassan elnyomott az álom.

**Becky szemszöge**
 Reggel korán ébredtem, valami nem hagyott aludni. Kendra szobájába rohantam, és majdnem összeestem az ajtóban, amikor megláttam az üres ágyat, és rajta a két borítékot. Tudtam, hogy mi történt, és azt is tudtam, hogy az egész Alex miatt van. 
-Monica!-kiáltottam kétségbe esetten
-Mi...ni történt?-lépett be ő is a szobába. Nem sokkal később Kendra szülei is oda jöttek, és együtt olvastuk el a levelet. Mindenki sírt mire a levél végire értünk. A levél tele volt fájdalommal, és csalódottsággal. Utána akartam menni, de ő azt írta, hogy majd keres minket. Mi tévő legyek? Átadjam Alexnek a levelet, vagy nem kell tudnia semmiről. Nem érdemli meg, hogy megtudja mi történt.
-Mennem kell!-ugrottam fel az ágyról (Kendra szobájában voltunk még mindig).
-Hova mész?-jött utánam Monica.
-Alexhez. Elviszem neki a levelet.-mentem tovább.
-Várjál, én is megyek!-futott utánam.
-Rendben.
  Elindultunk egyenesen Alexhez. Feldúlt voltam, nem tudtam nem arra gondolni, hogy minden miatta volt. Csak játszott Kendrával, és ezért ment el az én legjobb barátnőm. Miatta. Gondolataimtól egy ismerős hang szakított el.
-Sziasztok! Hova mentek?-jött közelebb Alex. Csak ekkor lettem igazán ideges. Hogy lehetett ennyire álszent. Annyira kétszínű.
-Semmi közöd!-vágtam rá idegesen.
-Mi baja van?-fordult Monicához. 
-Olvasd el, és megtudod.-nyomta a kezébe a levelet Monica. Alex elvette, és kibontotta. Olvasni kezdte, és közben könnyek gyűltek a szemébe.
-Mekkora marha vagyok!-mondta végül. Végre valamiben egyet értünk. Nem gondoltam, hogy még valaha igazat adok neki, de ez tényleg igaz volt. Egy nagy marha, aki nem értékeli a szerelmet, és a lányt aki szereti.
-Ez vagy te!-jelentettem ki, és indultam az ellenkező irányba. Monica rögtön mellettem termett, és követett engem. Alex viszont mintha megfagyott volna, csak állt, és a levelet nézte. 
-Ez azért egy kicsit tényleg durva volt.-törtem meg a csendet Monica.
-Tudom.-bámultam a földet. Elismerem, hogy tényleg kicsit durva voltam, de a harag amit éreztem erősebb volt nálam. Próbáltam visszafogni magam, de nem jött össze. Ez van. Soha nem tudtam jól hazudni, vagy színészkedni. 
-Azért meg is érdemelte.-bökött oldalba Monica. Próbálta oldani a feszültséget. Sikerült is, mert mire észbe kaptunk, a földön voltunk, és egymást lökdöstük. Nagyon jól kijöttünk, teljesen félreismertem. A jókedvünk hamar elszállt, mert eszükbe jutott Kendra amint épp valahol kisírja a lelkét is. Bántott, hogy miközben ő szenved, mi ennyire boldogok vagyunk, és jól szórakozunk. Látszott Monicán, hogy is nagyon bántja ez az egész.
-Nem a te hibád.-nyugtattam meg.-Te csak jót akartál, ami nem jött össze.
-De, ha már az elein elmondtam volna, nem okoztam volna neki ekkora fájdalmat.-sírni kezdett. Ott, és akkor annyira másnak látszott, teljesen másnak, mint amilyennek megismertem. Sebezhető, és törékeny volt.
-Annyira jó, hogy mellettem állsz, és támogatsz.-ölelt meg.
-Ez természetes. 
Lassan abba hagyta sírást, és elindultunk vissza. Megint eltelt egy nap, és ismét egy éjszaka közeledett. Utálom az éjszakákat. Annyira sötétek, és titokzatosak. Soha nem lehet tudni mi történhet. Minden rossz éjszaka történik. Kendra éjjel sebesült meg, és majdnem bele halt. Ez i csak Alex miatt. Most meg elment, szó nélkül, csak egy levelet hagyott hátra. Ez is mind éjjel történt, és mind Alex miatt. Mikor a házhoz értünk, egy lány állt az ajtó előtt, és minket várt. Nem ismertem, nem tudtam ki az, de úgy láttam, Monicának nagyon is ismerős.
-Megtépem!-rohant előre.
-Nyugi! Ki ez a lány, és honnan ismered.-választ vártam, de úgy tűnt nem akar válaszolni.-Mond már!-követeltem a válaszát. Monica nagyon sóhajtott, majd mesélni kezdett:
-Ez az a lány, akivel Alex kavar, csak azt nem tudom, mit keres itt, és honnan tudja, hogy hol lakik...lakott Kendra.-dühöngött.
-Tudod mit? Hagyd csak majd én megtépem.-mondtam, majd egyenesen a kis cafka felé vettem az irányt. Bármibe kerül is én megtépem!