12.rész

**Kendra szemszöge**

 Csak mentem és mentem, nem tudtam, hová fogok érni, vagy hova jutok, de nem igazán érdekelt az egész. Elmentem a parkba, lassan ez lesz a kedvenc helyem. Rengeteg emlék tört rám, jó is rossz is egyaránt. Leültem egy padra, és a kabátom zsebéből kivettem egy üvegdarabot, amiről nem tudtam, hogyan is kerülhetett a zsebembe. Ahogy ott tartottam a kezemben rengeteg minden eszembe jutott. Többek között az is hogy felvágom az ereimet, öngyilkos leszek. Ez lenne a legjobb amit csinálhatnék. Nem szenvednék tovább, nem tudnának többé átverni, és nem is lennék senkinek sem útba. Ezeket a gondolatokat hamar kivertem a fejemből, mert eszembe juttak anyáék, és Becky is. Igaz, hogy én akkor már nem szenvednék, de anyáék igen, és Becky is, nem tehetem ezt meg velük, ők nem szenvedhetnek az én hülyeségem miatt. Nem, nem és nem! Elővettem a telefonomat, és írni kezdtem, mindent leírtam, ami a szívemet nyomta és ami fájdalmat okozott nekem. Alexnek írtam:
 Alex...én tényleg szerettelek, de úgy néz ki, hogy te nem viszonoztad érzéseimet...csak azt nem értem, hogy miért vertél át, miért játszadoztál velem...hidd el megértettem volna, ha elmondod, és nem így tudom meg. De már mindegy, nem számít. Ne aggódj, nem foglak keresni eltűnök az életedből, és nem foglak keresni. Te se keress engem, nem fogsz megtalálni, én már nem leszek itt, nem lesz aki válaszoljon...ég veled, légy boldog, hidd el én is az leszek egy más világban, mivel ebben már nincs helyem....
   Igazából nem akartam elküldeni, csak leírtam, így könnyebb volt kiadni magamból a fájdalmat amit éreztem. Mikor végeztem az üzenettel, egy fura zajt hallottam a közeli bokorból. Olyan érzésem volt mintha valaki figyelve. Ijedtemben valamit megnyomtam a telefonomon, és elküldtem az üzenetet, nem tudtam mit csináljak...nagyon féltem. Felszöktem a padról, és futni kezdtem. Valamiben megbotlottam, és elestem. Esés közben kiesett az üveg darab a zsebemből és összetört. A földön csak úgy csörömpölt az üveg, amint apró szilánkokra tört. Egy nagyobb üveg darab beleállt a kezembe, és nagyon elvágta, míg egy másik a vénámat vágta el. Nagyon folyt a vér. Nem tudtam mit csináljak tudtam hogy meghalok, és nem fogja tudni senki, hogy hol vagyok, és mi történt velem. Elvánszorogtam egy padig, ahhoz a padhoz amire a nevünk volt vésve. Leültem, majd minden elsötétedett.

**Alex szemszöge**

  Épp vacsoráztunk, mikor megcsörrent a telefonom. Egy üzenet jött Kendrától, amiben elbúcsúzott, és leírta, hogy nincs itt már helye. Mikor elolvastam az üzenetet, kiesett a telefon a kezemből, és nagyon rossz érzésem támadt. Valami történt Kendrával. Kirohantam az ajtón, és a parkba szaladtam. Valami azt súgta, hogy oda kell mennem. Közeledtem a parkhoz, és egyre erősebb lett az az érzés, hogy valami nincs rendben, és hogy a hoz a padhoz kell mennem, ahová a nevünk van vésve. Valaki ott volt a padnál. ott volt, de nem mozdult. Közelebb mentem....Kendra volt az. Ott ült  vérbefagyva. Nagyon folyt a kezéből a vér. Nem volt eszméleténél, alig lélegzett. Legszívesebben én ültem volna ott Kendra helyében a halál torkában. Ekkor észbe kaptam, és rájöttem ,hogy meg kell mentenem, nem hagyhatom, hogy meghalljon. Elővettem a telefonomat, és mentőt hívtam, a mentő szerencsére hamar kiért, és már úton is voltunk a kórházba. A kórházból és elmondtam neki mindent.Hamar letettük a telefont, mert megpillantottam egy orvost. Oda rohantam hozzá, és Kendra felől érdeklődtem:
-Elnézést doktor úr, Kendra hogy van?
-Sajnálom, de csak a család tagoknak mondhatok bármit a beteg felől.
-De én akkor is szeretném tudni, egy barátja vagyok, és én találtam meg.
-Rendben.-egyezett bele.-Nagyon sok vét vesztett, és nincs aki vért adjon, viszont ha nem kap vért meghal.-sóhajtott, majd elindult a folyosón.
-Várjon!-szaladtam utána.-Én talán adhatnék neki vért, persze csak ha megfelel.
  A doktornak felcsillant a szeme, rögtön megvizsgált, és igen adhattam neki vért. Legalább megmenthetem az életét, ha már szinte miattam halt meg. Mikor vissza mentem a folyosóra Beckyt pillantottam meg.
 Egy nő vállára volt borulva, és mindketten zokogtak, biztosan Kendra édesanyja az, a férfi meg, aki őket vigasztalja biztosan az édesapja. Mikor Becky megpillantott felém rohant, és letámadt:
-Mit csináltál vele te...te gyilkos!-Ordítottam, és zokogott közben.
-Becky kérlek ne nevezz így.-potyogtak a könnyeim a gyilkos szó hallatán. Az fájt csak igazán, hogy igaza van, mert én taszítottam Kendrát a halál torkába.-Tudom, hogy minden az én hibám, de nem akartam, hogy ez legyen.-bámultam a földet, mert nem tudtam Becky szemébe nézni.
-Akkor mit akartál, és egyáltalán mit keresel itt? Én a te helyedben soha többé nem keresném őt.
-Nem is fogom, csak ha már majdnem megöltem, kötelességemnek éreztem, hogy megmentsem az életét, de ígérem nem fogtok többet látni.-indultam tovább.
-Hogy érted azt, hogy megmentetted az életét?-jött utánam.
-Vérre volt szüksége, és én adtam neki remélem segíthettem neki egy ennyivel, ha már ennyire elrontottam mindent.
-Akkor most hogy van?-érdeklődött.
-Nem tudom, de remélem, hogy túléli.
-Azt én is.-húzta el a száját.
  Elindultam az ajtó felé, el akartam menni, de Becky utánam szaladt.
-Hová mész?-kérdezte.
-Haza...nem szeretnék zavarni, ezek után nem tudnék Kendra szüleinek a szemébe nézni. A másik meg hogy szerintem ő sem akart látni engem. Ja és ha lehetne egy kérésem ne  mondjátok el Kendrának hogy én adtam neki vért.
-De miért?-húzta fel a szemöldökét?
-Mert már úgy sem változtat semmin nem szeret engem, és nem szeretném, hogy csak azért beszéljen velem, mert segítettem neki.
-Hát jó te tudod, de azt tudnod kell, hogy igenis szeret, és szeretni is fog.-indult el a másik irányba.-Gyere!-szólt vissza. 
  Utána mentem, és Kendra szüleihez értünk. Bemutatott nekik, és elmondta, hogy nekem köszönhetik, hogy Kendra még él. Nem szeretem, ha ezt mondják, mert nem azért csináltam hogy vele hencegjek, hanem, hogy megmentsem életem szerelmét, ezt diktálta a szívem.
  Eközben kijött az orvos, elmondta, hogy minden rendben, Kendra túl van az életveszélyen, és hogy ha akarunk bemehetünk hozza egy kis időre.
  Becky, és Kendra szülei indultak is, de nekem nem volt bátorságom bemenni hozza.
-Én inkább itt maradok.-mondtam szomorúan.
-Rendben.-bólintottak, majd bementek egy szobába.

**Becky szemszöge**

  Kendra az ágyon feküdt, nem mozdult. Aludt. Nagyon sápadt volt, nem is lehetett ráismerni. Látszott, hogy nincs jól. Meggyötört volt, és gyenge. Csendben voltunk, hogy ne ébresszük fel. Csak néztem, és nem tudtam felfogni, hogy egy vidám, és életerős lány hogy tehetett ilyet magával. Remélem, hogy csak valami baleset történt, és nem direkt csinálta, bár minden ellene szól. A levél amit az ágyán találtunk, és az Alexnek küldött üzenet is. Nem tudtam mit higgyek, de majd ha Kendra felébred mindent elmagyaráz. Ha még szóba áll velem.Gondolat menetemből egy nagyon ismerős hang zökkentett ki.
-Sziasztok.-ébredt fel Kendra. Soha nem örültem így még Kendra hangjának. 
-Szia!-mondtuk egy szere, és mind hármunknak könny szökött a szemébe.
-Alex hol van?-nézett körül a szobában. Nem hittem a fülemnek, miért őt keresi a helyett, hogy velünk beszélgetne, és mesélné el mi is történt vele.