15.rész

 -Tudod, Monica nagyon kiakadt, amikor elmondtad neki, hogy kibékültünk, és együtt vagyunk. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy én csak téged szeretlek, és boldog vagyok veled, de ő ekkor megcsókolt engem. Tudom, nem mentség az amit most mondani fogok, de ez az igazság. Nagyon megsajnáltam, amint ott zokogott, és visszacsókoltam.-ekkor már folytak a könnyei, ahogy az enyémek is.
-Ezt nem értem!-akadtam ki.-Az egyik percbe nekem mondod, hogy szeretsz, a másikban meg Monicával csókolózol.
-Kendra, én tényleg csak téged szeretlek.-bizonygatta.-Tudom, hogy rosszul tettem, de csak azért csókoltam meg, mert tudatni akartam, hogy nem jelent semmit a csók.
-Értem. Ha nem jelentett volna semmit, akkor nem bántott volna ennyire.
-Tényleg nem jelentett semmit számomra, csak nem tudtam arra gondolni, hogy titkolom előled.-elhallgatott.
  Elindultam  haza, de visszahúzott, és megcsókolt. Hosszan, és szenvedélyesen csókolt. mint még soha azelőtt. A szívem gyorsabban dobogott, és éreztem, hogy meghalok ha elveszítem. Nem tudtam nem gondolni rá, hogy talán Monicát is így csókolta, és ki tudja mit érzett közben. Lehet, hogy mégis szereti Monicát, és a csók csak próba volt arra, hogy mit is érez valójában.
-Szeretlek, és csak téged, senki mást!-suttogta a fülembe. Szavai megnyugtatóan csengtek. Mintha tudta volna mire gondoltam. Hinni szerettem volna neki, de nem volt könnyű. Monica egy hazug csaló. Beckynek mindig igaza volt, csak én láttam, hogy mi az igazság. Ez vagyok én. Mindenki becsap, átver, és én nem veszem észre, csak amikor már késő. Alex furcsa tekintettel nézett rám, arra várt, hogy mit mondok az előbbi kijelentésére. Nem tudtam mit mondjak, nem jutott eszembe semmi. Még mindig a csók hatása alatt voltam.
 -Jól vagy?-kérdezte, látva hogy nem jutok szóhoz. Én csak bólintottam, még mindig nem jött ki egy szó sem a számon, bár az sem volt mit mondjak. Bólintottam, bár semmi nem volt rendben. Nem vallottam be neki, hogy mennyire bánt ez az egész. Láttam rajta, hogy neki sem könnyű, még ha nem is szerelemből csókolta meg, akkor is nagyon bántja, és bűntudata van, amiért átvert, és nem mondta el már az elején.
-Kendra...meg tudsz nekem bocsátani?-tette fel a kérdést, de bárcsak ne tette volna. Most mit mondjak? Nem tudok haragudni rá, de nem is tudom ilyen könnyen elfelejteni az egészet. Talán nem is válaszolok. Nem. nem tehetem. Válaszolnom kell. Nagy levegőt vettem, és válaszolni akartam:
-Alex, tudom, hogy nem könnyű neked, de hidd el nekem sem az.-dünnyögtem.
-Tudom, és elhiszem.-bámulta a földet nem tudott a szemembe nézni.
-Tudod mit?-próbáltam a szemébe nézni.-Felejtsük ezt az egészet!-javasoltam. Végre a szemembe nézett. Szemei szomorúak, ugyanakkor kíváncsiak voltak.-Jól hallottad. Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek!-súgtam mire a végire értem. Alex felkapott, és megpörgetett. Magához húzott, és megcsókolt. Annyira imádom...nem tudok haragudni rá. A csodás pillanatot, egy gondolat foszlány szakította félbe. Nem értem miért kell még ilyenkor is gondolkoznom. Azon gondolkoztam ,hogy miként kérhetnék bocsánatot Beckytől. Neki mindig is igaza volt, csak én voltam túl büszke ahhoz, hogy elfogadjam az igazságot. Nem tudtam mit mondjak majd neki, és féltem, hogy nem fog megbocsátani. Kimásztam Alex karjai közül, és rohanni kezdtem. Siettem Beckyhez, hogy nehogy késő legyen a bocsánat kérésem, Tudtam, hogy már így is késtem vele, de nem akartam még többet várakozni vele. Alex kerek szemekkel bámult utánam. 
-Bocsi most mennem kell. Ígérem, hogy mindent elmagyarázok.-kiáltottam vissza.-Szeretlek!-küldtem egy puszit.
-Én is szeretlek. Majd hívj fel!- kiáltotta. Én csak bólintottam. Nem tudom  látta-e vagy sem.
  Már ereszkedtem az idegességtől, amikor beléptem az ajtón. Egyenesen Becky szobája felé vettem az irányt. Tudtam, hogy ott van, mert mióta összevesztünk, nagyon ritkán mozdult ki a házból. Azon csodálkoztam, hogy még nem ment haza. 
-Szia!-dugtam be a fejem.
-Sz...szia!-dadogta. Láttam, hogy nagyon meglepte a jelenlétem.
-Beszélhetnénk?-léptem be.
-Persze.-ült le az ágyra, és mutatta, hogy üljek melléje.
-Csak azt szeretném mondani...Becky igazad volt...mindenben. Monica tényleg becsapott, végig Alexre fájt a foga. Én annyira hülye voltam, hogy nem kittem neked.
-Igen, lehet.-mosolygott halványan. Rég nem láttam mosolyogni, de a mosolya rám is átragadt, és akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.
-Megtudsz nekem bocsátani?-néztem rá kíváncsi szemekkel, és reméltem, hogy igent mond.
-Hát persze, hogy meg!-ugrott a nyakamba.
-Barátnők?-kérdeztem.
-Barátnők.-sutogta.
    Könnyebben ment mint gondoltam. Elővettem a telefonomat, hogy elmagyarázzam Alexnek a történteket, és hogy elújságoljam a jó hírt. Tárcsáztam a számát, ki is csengett.
-Halló?-szólt bele egy női hang.