16.rész

  -Ööö...te ki vagy?-szóltam bele a telefonba. Nem válaszolt senki. Akárki is volt, de kinyomta a telefont. Nem tudom ki volt, de majd kiderítem. Annyira aggaszt talán Alex megint valami lánnyal lóg, és nekem nem mond semmit.
-Ki volt az?-lépett be a szobámba Becky.
-Miről beszélsz?-próbálta, úgy tenni, mintha semmiről se tudnék, nem akartam fárasztani a problémáimmal.
-Tudod te azt jól!-emelte fel a hangját.-Akivel az imént próbáltál beszélni.
-Ja az...Alexet próbáltam hívni, de egy nem ő vette fel. Egy nő szólt bele, de amikor megkérdeztem, hogy ki az lerakta.-magagyaráztam.
-Szemét!-kiáltott fel Becky.-Mit művel már megint? Ha bántani fog én megölöm.-jelentette ki.
-Remélem, hogy ez csak egy félreértés, mert különben nem tudom mit csinálok.-leültem az ablak melletti székre.
-Én most megyek, úgy látom, hogy inkább szeretnél egyedül lenni.-jött oda hozzám, és megölelt.
-Rendben.-öleltem szorosan.
  Becky ki ment a szobámból, és én egyedül maradtam. Nagyon is egyedül, magányosan. Igaz, hogy egyedül akartam lenni, de ez az egyedül lét lassan kezdett nyomasztóvá válni. Rengeteget gondolkoztam azon ami az imént történt. Vajon Alex nem akart velem beszélni, vagy csak véletlenül került valakinek a kezébe...Nem véletlenek nem léteznek, vagy mégis? Kételyek közt vergődtem, amit a telefonom szakított félbe. Egy üzenet jött Alextől:
  "Szia kicsim, hallottam kerestél. Bocsi, de az unakatesóm vette fel. Szeretnélek bemutatni neki. Találkozunk a parkban, fél óra múlva. Remélem megfelel. Puszii"
  Gyorsan visszaírtam neki, és átmentem Beckyhez, hogy elmeséljem miért nem Alex vette fel a telefont. Szerintem nem igazán hitte el ezt az egészet. Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról, de nem volt valami meggyőző, amint rám nézett. Készülődni kezdtem, hogy nehogy elkéssek, nem tennék jó benyomást Alex rokonára. 

   **Fél óra múlva**
  A park felé sétáltam, és közben azon gondolkoztam, mért pont itt akart találkozni velem. Azt hittem, hogy az a mi kis közös helyünk, a rengetek elmék miatt, jók és rosszak egyaránt. Rossz előérzetem támadt. Valami nem volt rendben, nem tudtam mi, de valami nem stimmelt.
  A park üres volt, mikor odaértem. A csend szinte elviselhetetlen volt, amíg odasétáltam a padhoz, a mi a padunkhoz. Nem volt ott senki, így közelebb sétáltam, leültem. A padon találtam egy fehér borítékot, amin az én nevem díszelgett. Nagy piros betűkkel volt felírva. Elvettem a borítékot, és fel akartam nyitni, de valami nem engedte, szörnyű érzésem támadt, amikor a kezembe vettem. Kíváncsi voltam mi van benne, de ugyanakkor féltem is. Biztosan, csak valami vicc, vagy játék, amit Alex talált ki, ilyen "nyomkövetősdi", vagy valami más. Erőt vettem magamon, és felnyitottam. Rögtön ki is esett a kezemből, amikor megláttam mi van benne. Alex épp egy lánnyal csókolózik, de ez a lány nem Monica volt, hanem valaki más. Az arcom a kezeim közé temettem, és a könnyeim folyni kezdtek és én nem tudtam parancsolni magamnak.
-Hogy tehetett ilyet?-ordítottam. Nem is gondoltam, hogy valaki hallhassa, mivel a park üres volt, ám ekkor valaki megszólalt.
-Kendra!-szólított meg egy ismerős hang. megfordultam, és elkerekedtek a szemeim.-Nem tudtam tovább hallgatni vele, muszáj volt tudnod. Sajnálom.-mondta kedvesen.
-Te honnan tudtál róla?-akadékoskodtam. 
-Tényleg tudni szeretnéd?-húzta fel a szemöldökét, Monica.
-Persze, mond már!-követeltem.
-Rendben, de nem fog tetszeni.-bizonygatta.
-Nem érdekel! Tudni akarom!-ordítottam.
 Monica hallhatott, biztosan jól megkellett gondolnia mit mondjon, hogy ne törjek össze teljesen. Már késő volt, a szívem apró darabokra tört, és a csend ami addig uralkodott, amíg Monica összeszedte gondolatait, nem segített rajtam, még inkább kikészített. 
-Tudod, amikor kibékültetek, én megkértem Alexet, hogy találkozzunk, és beszéljünk. Alex a parkba hívott, bár messze ettől a helytől. Amikor én odaértem, épp egy lánnyal csókolózott. Tudom ki ő, és hogy már többször is találkoztak, de nem hittem, hogy ezt teszi. Sokáig hallgattam vele, és megbeszéltük Alexszel, hogy nem mondjuk el az igazat, inkább azt mondjuk, hogy én csókoltam meg erőszakkal. Nem akartalak bántani, de mégsem sikerült megőrizni a titkot. 
-És miért mondtad el mégis nekem?-kérdeztem, könnyek között.
-Mert én tényleg barátként tekintek rád, és nem akarom, hogy hazugságok között élj. Na meg ma amikor hívtad az a csaj vette fel, én a húgánál voltam látogatóban, és amikor hallottam, hogy hívtad elcsentem a telefonját, és én írtam neked az üzenetet. Nem telefonon akartam megbeszélni, de tudtam, hogy ha velem nem találkoztál volna, így csak ez a megoldás maradt.-elhallgatott. A könnyeim folyni kezdtek, és nem tudtam a lábamon állni. Elvánszorogtam a padig, és leültem. Megszólalt a telefonom, de nem vettem fel, nem akartam beszélni senkivel.
-Ki volt az?-kérdezte Monica, látva a reakciómat.