17.rész

  -Ki volt az?-ismételte meg kérdését.
-Csak anya.-jelentettem ki.-Biztosan aggódik miattam.
-Lehet, szerintem is itt az ideje haza menni.-húzott fel a padról.
-Gyere velem kérlek.-szorítottam meg a kezét. Nagyon reméltem, hogy velem jön, és nem hagy magamra, egyedül biztosan nem érnék haza. Kell valaki, aki addig is tartsa bennem a lelket.
-Rendben.-egyezett bele. Megfogta a kezemet, és úgy indultunk haza. Útközben ismét megszólalt a telefonom, csak most nem anya volt, hanem Becky.
-Szia.-szóltam bele meggyötört hangon a telefonba. Becky csak hallgatott, szerintem nem jutott szóhoz a hangom hallatán. 
-Veled meg mi történt?-szólt bele kis idő múlva. 
-Hosszú, majd elmondom.-szomorodtam el, arra gondolva mi is történt. Akaratom ellenére is megint könny szökött a szemembe, és a hangom elcsuklott. Nem tudtam beszélni, így inkább kinyomtam a telefont. Monica elvette a kezemből a telefonomat, és valakit hívni próbált. Csak akkor tudtam meg ki az, amikor letette, és elmagyarázta. Beckyt hívta vissza és elmagyarázott neki mindent. Megkérte Beckyt, hogy jöjjön ellőnkbe, és beszéljen velem. Némán ballagtunk az úton, amikor egy ismerős alak bukkant fel. Becky volt az végre. Amint megpillantott minket rohanni kezdett, és szorosan megölelt. Jól esett, hogy ennyien mellettem állnak, de fájt, hogy Alex ismét átvert. Ennél a gondolatnál ismét elszakadt a cérna, és a sírás kerülgetett, de most már hagytam, hogy follyanak a könnyeim, és nem érdekelt mennyire látszom gyengének, csak sírni akartam, minden bánatomat és fájdalmamat ki akartam adni magamból. 
-Ne aggódj, minden rendben lesz!-jött közelebb Monica is. Soha nem volt velem ennyire kedves és megértő ezelőtt, lehet hogy félreismertem, és tényleg egy jó barátnőre találtam. Persze Beckyhez senki sem hasonlítható, mert ő egész kicsi korom óta ismer, és mindent tud rólam, de Monica is nagyon jó barátnőm, és nem tudnék választani köztük, ezért szeretném annyira, hogy jól kijöjjenek egymással.
-Monica.-lépett közelebb hozza Becky.-Csak azt szeretném mondani, hogy nagyon sajnálok mindent, és szeretnék bocsánatot kérni. Teljesen félre ismertelek.
-Semmi baj.-ölelte meg Monica Beckyt. Nagyon jó volt látni, hogy végre kibékültek, és hogy hárman egymás mellett állunk jóban rosszban. 
-Annyira jó, hogy itt vagytok velem.-öleltem meg őket. Lassan megnyugodtam, és teljesen másként láttam az egészet. Rájöttem, hogy Alex igazából nem is szeretett engem, csak játszadozni akart velem. Úgy éreztem, hogy ez így van jól, és nem is történhetett volna másképp.

 Már sötét volt, amikor haza ballagtunk, így Monica is nálunk aludt. Becky szobájában szeretett volna aludni, hogy megtudják beszélni a félreértéseket köztük. Én a szobámban maradtam, nem akartam elrontani a hangulatukat. Inkább maradtam egyedül a gondolataimmal, és a könnyeimmel. Nem tudtam aludni, így lementem a konyhába egy pohár vízért. A lépcsőn megálltam, mert a konyhában égett a villany, és valakik beszélgettek. A hangjukból ítélve anya és apa voltak. Rólam beszéltek, és azon tanakodtak mit csináljanak, hogy ne legyek ennyire szomorú, és ne szenvedjek ennyit. Most jöttem rá, hogy nem csak nekem fájnak a történtek, hanem másoknak is fájdalmat okozok a viselkedésemmel. Ez így nem mehet tovább. Felmentem a szobámba, elővettem a bőröndjeimet, és pakolni kezdte. Minden ruhámat bepakoltam, és közben potyogtak a könnyeim. Tudtam, hogy ezzel is fájdalmat okozok azoknak akiket szeretek, de azt is tudtam, hogy  megértik miért csináltam, és nem fogom teljesen kikészíteni őket. Miután végeztem a pakolással leültem az íróasztalom mellé, és elővettem egy lapot. Összeszedtem a gondolataimat, aztán írni kezdtem. Mindent leírtam ami bántott, és amit éreztem. Két levelet írtam, egyet anyáéknak, és Beckyéknek, egyet pedig Alexnek. Először az anyáék levelét írtam, mert azt könnyebben megtudtam fogalmazni: 
    "Anya, és apa! Sajnálok mindent...sajnálom, hogy ennyi gondot, és fájdalmat okoztam nektek. Higgyétek el nem én akartam így. Ne haragudjatok, hogy csak egy levelet hagyok nektek, de így nekem is könnyebb. Ne keressetek, egyedül szeretnék lenni. Muszáj egyedül lennem egy kicsit. Majd jelentkezem, ha minden rendbe jött, már amennyire helyre jöhet. Azt tudnotok kell, hogy nagyon szeretlek, és mindig is szeretni foglak. Vigyázzatok magatokra. Puszii.
  Monica!...Köszi, hogy megtanítottad, hogy ne a borítóról itéljük meg a könyvet. Ha én így tettem volna, most nem lenne egy  nagyszerű barátnőm. Köszönöm, hogy mindig mellettem álltál, és hogy próbáltál nem fájdalmat okozni nekem. Vigyázz magadra. Ígérem, még fogjuk egymást látni...
 Drága Becky...hogy is tudnám megköszönni mindazt a jót amit értem tettél. Mindig támogattál. És nem hagytad, hogy hülyeséget csináljak. Mindig mindent megtudtam beszélni veled, és megbízhattam benned. El sem tudod képzelni mennyire nehéz nekem ez az egész, de ha mégis, akkor tudod miért csináltam ezt az egészet. Ne légy miattam szomorú, és élvezd tovább a vakációdat. Nagyon vigyázz magadra, és tudd, hogy mindig a legjobb barátnőm leszel, ezt ígérem. 
    Szeretlek titeket. Vigyázzatok magatokra, nem élném túl, ha valami történne veletek."

Beleraktam a levelet egy borítékba, és ráraktam az ágyamra. ott biztosan megtalálják. Elvettem egy másik papírt, és bele kezdtem az Alexhez szóló levelembe.