22.rész

 -Na mi volt?-ültetett le a kanapéra Becki.
-Semmi.-füllentettem.
-Ne hazudj...mindent láttunk.-jelentette ki Monica, de rögtön befogta a száját, mert akarata ellenére is elárulta magát.
-Tudtam.-tettem felháborodást.-Akkor mindent láttatok, tudjátok mi történt.
-Jó van na...de azért mesélt el, mert úgy izgalmasabb.-húzódott közelebb Becky.
-Rendben. Az úgy volt...-kezdtem mesélni, mindent elmondtam, a csókot, a vallomását...egyszóval mindent.  Közben Monicáék folyton "húú"-ztak, és nevetgéltek, ami megnehezítette, a dolgomat. Végül is sikerült elmesélnem az egészet. A végén csak pislogtak, nem jutottak szóhoz.
-Jujj.-ez volt Becky első reakciója.
-Kendra, én nem ismerem igazán ezt a fiút, de azt tudom, hogy fülig szerelmes belém.-fejtette ki a véleményét Monica.
-Igaza van.-helyeselt Becky is. Jó tudni, hogy ők is észrevették. Na jó ez kicsit gonosz volt, de akkor is nem volt nehéz erre rájönni, főleg úgy, hogy elmondtam a vallomását is.
-Tudom. És tudjátok mi a legfurcsább az egészben?-kérdeztem. Nem mondtak semmit, de láttam a tekintetükön, hogy várják a magyarázatot.-Az, hogy én is valami nagyon furát érzek iránta. Nem haragszom rá, amiért elmondta, sem azért, hogy megcsókolt...talán összezavarodtam...á...nem tudooom!-temettem az arcom a tenyereim közé.
-Szereted?-kérdezte Monica.
-Nem tudom. Vagyis az biztos, hogy sokat jelent nekem, és hogy nem tudok haragudni rá bármennyire akarok. Igen lehet hogy szeretem.-hátra dőltem a kanapén, és lehunytam  a szemem. Ez még nekem is új. Annyira hirtelen jött ez az egész...én sem tudom, hogy mit érzek. Szeretem, vagy nem? Fene sem tudja.

  Felmentem a szobámba, és lefeküdtem. bármennyire is akartam, nem jött álom a szememre, nem tudtam kiverni a fejemből, végig kattogott az agyam. Fél kettő körül már nem bírtam tovább elvettem a telefonom, és tárcsáztam
-Halló?-szólt bele egy álmos hang. Ő már biztos, hogy aludt.
-Szia...felébresztettelek?-nem tudom miért kérdeztem meg, mert a válasz tudhattam volna magamtól is. Minden normális ember alszik már ilyenkor.
-Nem...nem tudtam aludni...valami baj van?-rémült meg. Hogy lehet az, hogy Josh sem aludt még? Talán ő is amiatt mint én...nem az nem lehet, már megint kombinálok.
-Nincs semmi baj, csak nem tudtam aludni, és hirtelen eszembe jutott, hogy beszélnünk kell.
-Értem, és ami azt illeti tényleg beszélnünk kéne.-ismerte el ő is.-De ne telefonon.-folytatta.
-Nem, én sem gondoltam, hogy telefonon keresztül beszéljünk, csak gondoltam megkérlek, hogy holnap találkozzunk, ha nekem megfelel.
-Rendben. Akkor holnap 4-kor ott vagyok.
-Rendben.-egyeztem bele.
-Na de most már aludjál. Szia.-köszönt el, majd letette.
 Boldogan feküdtem vissza, és nagyon hamar elnyomott az álom.

  Nagyon keveset aludtam az éjjel, és reggel már hét órakor ébren is voltam. Nagyon izgultam, a délután miatt, és nem tudtam mivel foglaljam addig el magam. Szerencsére a lányok szerveztek programot, így nem unatkoztam addig sem. Elmentünk vásárolgatni, fodrászhoz, meg még sok-sok helyre. Igazi csajos délelőttöt tartottunk. Hiába próbáltam kiverni a fejemből, a délutáni programom nem sikerült. Folyton ott motoszkált a fejemben. Nem bírtam tovább, el kellett mondanom a lányoknak. Beültünk egy pizzázóba, és egy pizza mellett mindent elmeséltem. A lányok nagyon feldobódtak, és túlpörögtek az egészet. Hazacibáltak, vagy 6 féle ruhát próbáltattak fel velem, mire megkapták a szerintük "tökéletes" ruhát. Szerintem ez egy kicsit túlzás volt, de ha ők így látják jónak nem ellenkezem. Becky megcsinálta a hajamat, Monica meg kisminkelt. Kértem, hogy ne fessen ki mint egy román templomot, de ezt szerintem elfelejtette. Szerencsére nem lett annyira vészes, egyáltalán nem esett túlzásba, amiért hálás is vagyok.
  Nagyon gyorsan eltelt az idő, és én már nagyon féltem a találkozástól. Fel-alá járkáltam a házban, annyira ideges voltam.
-Kicsim, ájj már le.-szólt rám anya.
-Upsz bocsi csak ideges vagyok.
-Értem, már attól is szédülök, ha figyellek ahogy járkálsz.
-Bocsi.-mosolyogtam rá, azzal leültem a kenepéra, és úgy vártam Josht.
Hosszúnak tűnt az idő, amíg várakoztam, de aztán megszólalt a csengő.
-Elmentem.-kiáltottam anyának, és kinyitottam az ajtót.
-Szia.-mosolygott barátságosan Josh.-Mehetünk?
-Persze.-becsuktam az ajtót, és elindultunk.
Nem tudtam mit mondjak, vagy, hogy mit  csináljak. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend már-már kínos kezdett lenni, majd végre megszólalt.
-Itt vagyunk.-jelentette ki. Körül néztem, de csak egy hatalmas épületet láttam. Hová hozott engem??
-Ö...mi is ez?-érdeklődtem.
-Majd meglátod.-kacsintott, majd kinyitotta az ajtót. A látvány ami elém tárult fantasztikus volt. Egy csendes kis étterem, ami szépen volt berendezve. A pincér, egy eldugottabb, csendesebb asztalhoz vezetett. Szépen volt megterítve, és a közepén egy kis vázában egy szál vörös rózsa volt. Josh kivette a vázából, és felém nyújtotta.
-Szeretném, ha ezt elfogadnád.
-Köszi.-vettem el, és megszagoltam.-Nagyon szép.-raktam le az asztalra szorosan a tányérom mellé.
-Foglalj helyet.-húzta ki a széket.Én szó nélkül leültem, és megvártam, amíg ő is helyet foglal.
-Josh.-szólítottam, de ebbe a pillanatban szólított meg ő is. Elnevettük magunkat, és néma csendben ültünk egy darabig.
-Kendra.-szólalt meg aztán.-Nem szeretném, hogy haragudj rám a tegnap történtek miatt. Még sem tudom, hogy miért csináltam.
-Josh...én nem haragszom. Igaz, hogy meglepett, de nem haragszom érte.
-Biztos?
-Biztos. Nem tudok haragudni rád.-mosolyogtam, aminek köszönhetően ős is mosolyogni kezdett.
-Jó ezt hallani.-nevette el magát.-Kendra...mondanom kell valamit...
-Elnézést, mit hozhatok?-szakította félbe Josht a pincér. Pont most kellett jönnie neki is. Mért nem várt még pár percet?? 
  Leadtuk a rendelést, majd mikor elment a pincér Josh újra neki kezdett.
-Nos, Kendra...tudom, hogy ez most még túl korai neked, meg minden, de nem tudom tovább titkolni az érzéseimet...Kendra, én szeretlek téged!-fakadt ki belőle. Nem tudtam erre mit mondani, nem jutott semmi az eszembe. Szerencsére még nyertem pár percet, hogy összeszedjem a gondolataimat, mert kihozták az ételt, és amíg tálalták tudtam gondolkozni. Egész jó monológ állt össze a fejembe, de nem tudtam úgy elmondani mint ahogy terveztem.