27.rész

   Mint mondtam egyszer mindennek vége lesz, így ennek a csodálatos estének is vége lett. Nagyon jól éreztem magam Joshhal, és remélem, hogy még sok ilyen esténk lesz együtt, szeretetben, és békességben. Az biztos, hogy ez volt életem legjobb estéje. 

  Másnap reggel későig aludtam, mivel az este későn is feküdtem le. Lebandukoltam az ebédlőbe, ahol már mindenki nagyon fitt volt, és épp reggelizni készültek.
-Szia kicsim.-köszöntött anya.-Gyere, készítettem neked is reggelit.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára, majd leültem az asztalhoz. A kedvenc reggelimet készítette nekem. Annyira imádom a szüleimet. Pontosan tudják, hogy mi a kedvenc ételem, hogy miket szeretek, és mindig próbálnak a kedvembe járni. Nem mondhatom azt, hogy el vagyok kényeztetve, mert ez nem így van, de azért jól esik, hogy ennyire figyelnek rám. Reggeliztem, majd végre megtartottuk a rég tervezett csajos napot. Örültem, hogy így hármasban töltsük a napot, és csak vásárolgatunk, és beszélgetünk. A csajok nagyon aranyosak, és mindig megtudnak valamivel lepni. Ez most sem volt másképp.
   Mozizással kezdtünk, ahol egy nagyon jó filmet láttunk. Nagyon jól választottak a csajok. Nagyon élveztem az egészet. A film után elmentünk bekapni valamit, majd vásárolgattunk egy kicsit. Igazi csajos program. Majd a csajok egy kávézóba akartak menni, amit én nagyon furcsálltam, mivel nem szokásuk ilyen helyekre járni.
-Miért is megyünk mi oda?-kiváncsiskodtam.
-Vajon miért szoktak az emberek kávézóba járni?-kérdezett vissza Becky.
-Majd ti elmondjátok.-zártam rövidre a válaszom.
-Majd te meglátod!-vágott vissza Monica. Már megint valami meglepetés tartogatnak nekem? Annyira idegesít, hogy én soha semmiről nem tudok. De hát ez a meglepetés lényege, vagy nem? Beckyék nem akartak többet elárulni, így nem tudtam mást tenni, minthogy türelmesen vártam amíg odaértünk.
  Leültünk egy asztalhoz, majd csendben várakoztunk.
-Na ebből elég!-álltam fel.-Ha nem mondjátok meg mit terveztek, akkor inkább elmegyek.-jelentettem ki.
-Ülj már vissza.-szólt rám Monica.-Mindjárt mindent megtudsz.
-Már itt is jön.-bökte meg Becky Monicát.
-Ki jön, és hol?-türelmetlenkedtem.
-Türelem!-intett le Becky. De kedves, már annyiszor kérdeztem meg, hogy mit terveznek, de nem mondtak semmit, és még azt is elvárják, hogy türelmes legyek.
-Hát jó.-sóhajtottam, majd visszaültem az asztalhoz. 
  Kis idő múlva nyílt az ajtó, és egy elegáns nő lépett be. Becky felállt, és intette, hogy hozzánk kell jönnie. Aha. Szóval őt vártuk. De ki ő? És honnan ismerik Beckyék? 
-Jó napot!-köszöntötték egyszerre a csajok. Én csak álltam, jobban mondva ültem ott, és néztem, amint beszélgetnek hárman valamiről, majd rám nézett a nő, és bólintott. Szóval én voltam a téma. Csak azt nem értem, hogy mit tudtak rólam beszélni, hisz én egy átlagos lány vagyok, semmi másba nem vagyok különb mint a többi, velem egykorú lány.
-Jó napot! Carla Bines vagyok!-nyújtotta felém a kezét.
-Jó napot! Én meg Kendra Howel.-fogtam vele kezet. Látszott rajta, hogy mennyire elegáns, és jól nevelt volt. Biztos, hogy egy előkelőséggel van dolgom, csak azt nem értem, hogy mit akar tőlem. Szerintem látta a kíváncsi tekintetem, mert elmondta, hogy mi ügyből van most itt.
-Most biztos azon gondolkodsz, hogy mit akarok tőled.-kezdte. Én csak egy biccentéssel válaszoltam a nem is kérdés, inkább kijelentésre.-Rendben. Elmondom.-bólintott. Titkon reméltem is, hogy majdcsak megmagyarázza az egészet.-A barátnőid felhívtak a tegnap, hogy szeretnék, ha segítenék nekik. Hogy miben? Abban, hogy színésznő lehess...
-Hogy mi?-vágtam szavába. Felhívták, hogy segítsen nekem az élet célomat elérni. Hát nem ők a világ legjobb barátnői? De biza, hogy Ők.
-Jól hallottad. Szeretném, ha holnap találkozhatnánk, hogy megmutasd mit tudsz. Remélem tényleg nagyon ügyes vagy. Ha így van akkor holnap elmondom, hogy mi fog következni ezután. Persze csak ha te is szeretnéd.
-Hát persze, hogy szeretném.-derültem. Annyira boldog voltam, hogy akár madarat is lehetett volna fogatni velem.-Akkor holnap milyenkor?
  Elmondta a címet, és az időpontot, majd távozott. Ekkor Beckyék rohantam hozzám, és szöktek a nyakamba.
-Na minden jól ment?-érdeklődtek.
-Nagyon jól ment  minden.-öleltem át szorosan.-Imádlak titeket.
-Tudjuk.-nevette el magát Becky.
-Hah...na jól nézünk ki. Kis egoisták.-néztem rájuk összehúzott szemekkel, de aztán én is felnevettem. Láttam, hogy a vendégek nem igazán nézik jó szemmel, hogy hangosan vihogunk, és bökdössük egymást, így inkább fizettünk, és kijöttünk a kávézóból. 
-És akkor már színésznő vagy?-érdeklődött Becky.
-Még nagyon messze állok a színésznőtől, de majd egyszer talán a kérdésedre igennel válaszolhatok.-feleltem.
-Biztosan így lesz.-bíztatott Monica. Annyira jó, hogy ő is mellettem áll, mivel Becky kissé szétszórt, és szeleburdi, mig Monica érettebb, és másként látja a világot. Tökéletes ellentétei egymásnak, és talán ezért lettek ennyire jó barátnők. És vagyok én, aki kicsit mindkettő. Ha kell tudok komoly is lenni, de én is inkább örülünk mindennek, és élvezem amíg lehet. A nagy izgalom közepette el is felejtettem értesíteni apáékat, és Josht.
-Beszélne kell apáékkal.-vettem elő a mobilom.
-Ők már mindent tudnak.-szólt közbe Monica.
-Oké. Akkor beszélek Joshhal. Vagy őt is beavattátok?-néztem rájuk kérdőn.
-Nem, ő nem tud semmit, mert tuti, hogy elmondta volna  neked.-magyarázta Monica.
-Ez igaz.-gondolkoztam el rajta.
-Na ugye?-mosolygott Becky. Nem szóltam semmit, csak elvettem a telefonomat, és tárcsáztam. Pár csöngés után Josh felvette, és vidáman szólt bele.
-Szia kicsim mi újság?-érdeklődött.
-Újság az van. De személyesen akarom elmondani.-válaszoltam.
-De ugye minden rendben?
-Minden a legnagyobb rendben.-mondtam.-Egy óra múlva a közeli parkban jó, ha találkozunk?
-Remek.-válaszolt.-Szeretlek, szia!-köszönt el.
-Én is szeretlek. Szia.-nyomtam ki a telefont. Egy óra múlva végre ismét vele lehetek. Tudom, hogy  mindig nem lehetünk együtt, de az nem jelenti azt, hogy amikor nincs velem nem hiányzik, és nem gondolok rá. De igen. Néha van, hogy annyira elmerülök a gondolataimban, hogy teljesen kizárom a környezetem, és csak rá tudok gondolni. De már csak egy óra, és megint látom...