13.rész

**Kendra szemszöge**

 A szobába néma csend volt, senki nem válaszolt.
-Hol van Alex?-ismételtem meg kérdésemet.
-Miért?-szólalt meg végül Becky.
-Mert megakarom köszönni, hogy megmentette az életemet.-magyaráztam.
-Mi van??-kerekedtek el Becky szemei.
-Ahogy mondtam. Az orvos elmondott mindent, hogy Alex hívta ki a mentőket, és hogy ő adott nekem vért.
-Alex nem szerette volna, hogy megtudd.-magyarázta apa.
-De miért nem. Jogom van tudni. hogy ki mentette meg az életemet.
-Tudom lányom.-jött közelebb anya is.-Ő úgy gondolta, hogy úgysem változtatna semmin, nem tudnál megbocsátani neki, azért amit veled tett.
-Ez igaz...úgy sem változik semmi, ő nem szeret engem, én meg majd elfelejtem őt...muszáj lesz.-húztam el a számat.
-De Alex szeret téged.-kotyogta ki Becky.-Ő igenis szeret, sőt inkább Alex az aki nem hiszi, hogy szereted még.
-És ő most hol van?
-A folyosón. Behívjam?-indult az ajtóhoz anya.
-Igen.-bólintottam.-Léci hívd be.

 Kis idő múlva Alex lépett be az ajtón, ekkor apa és Becky kimentek a szobából, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
-Miért csináltad ezt?-szólalt meg Alex.
-Én nem csináltam semmit.-mondtam.-Baleset volt az egész, nem akartam, hogy ez legyen.
-Nem értem. Mit nem akartál?-hebegett.
-Nem akartam öngyilkos lenni, csak...-nem tudtam folytatni, mert elcsuklott a hangom.
-Nem muszáj beszélned róla ha nem akarsz.
-De én elszeretném mondani mi is történt valójában.
-Rendben. Hallgatlak.-ült le az ágyam mellé.
  Elmeséltem neki mindent, de nem tudtam hogy hitt-e nekem vagy sem.
-Kendra.-szólalt meg hosszú csend után.-Én egy idióta vagyok. Nem akartam, hogy ez legyen. Nagyon szeretlek, és halálra rémültem amikor rájöttem, lehet hogy elveszítelek. Megtudsz nekem bocsátani??-kérdezte félénken.
-Alex én nem haragszok rád, inkább mérges vagyok, hogy nem tudtuk megbeszélni ezt az egészet.De ha nem gond legyünk egyelőre csak barátok. Nem szeretnék még többet szenvedni. Majd meglátjuk mi lesz belőle.-javasoltam.
-Rendben.-egyezett bele.-De azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és mindennél fontosabb vagy nekem.-mondta majd közelebb hajolt.-Szeretlek!-suttogta.
 A szívem hevesebben kezdett dobogni, nem tudtam mi tévő legyek. Legszívesebben megcsókoltam volna.
-Alex.-szólítottam meg.
-Bocsi! Tudom, tudom.-húzódott el.
-Nem, nem tudod...csak azt szerettem volna mondani, hogy én is...szeretlek!-húzódtam közelebb, és megcsókoltam. Tudtam ,hogy nem vagyok képes haragudni rá, és hogy mindennél jobban szeretem. Mikor eltávolodtunk egymástól, megkértem Alexet hogy hívja be anyáékat. Kiment, és egy kis idő múlva anyáék toppantak be a szobába. Leültek az ágyamhoz. és kíváncsi tekintettel bámultak rám. Tudtam, itt az ideje, hogy mindent elmagyarázzak nekik. Mikor mindent elmondta, csak bámultak rám, nem szóltak semmit.
-De miért nem nekünk mondat el?-szólalt meg végül anya.
-Nem akartalak fárasztani a gondjaimmal.
-Te nem vagy észnél!-kiáltott fel Becky, de rögtön be is fogta a száját.-Bocsi nem akartam, csak véletlenül kifutott a számon.-szégyellte meg magát.
-Semmi baj, tudom, hogy nem rossz indulatból mondtad.
-De akkor is, hogy gondoltad ezt. Te sosem fárasztanál minket.-folytatta Becky.
-Miért nem mondta el mi bánt?-tette fel a kérdés anya?
-Nem tudom.-vallottam be.
-Tudod, hogy nekünk mindent elmondhatsz.-fogta meg a kezem apa.
-Rendben, ígérem többe soha nem csinálok ilyet.
-Remélem is.-mondták egyszerre.

**Pár nappal később**

 Ma engedtek ki a kórházból, és apa vitt haza. Otthon egy nagy csap fogadott, akik az én hazatértemet ünnepelték. A ház fel volt díszítve, és az ajtó fölött egy " Isten hozott Kendra" felirat lógott. Mindenki nagyon örült, hogy végre haza jöttem egészségesen, és boldogan. Sorba mindenki megölelt, és meg puszilt. Elsőnek anya jött és szorosan magához ölelt. Majd jött Becky, és Alex is. Alexel az utóbbi időben nagyon jókat dumáltunk. mint barátok, és egyre közelebb kerültem hozza. Nem is számítottam rá, hogy a húgát Emmát is elhozta, de igazán csak akkor lepődtem meg, amikor megpillantottam Monicát. 
  Közelebb jött, de nem ölelt meg...csak nézett.
-Szia!-törtem meg a csendet.                                
-Szia.-köszönt barátságosan.
-Hát te meg?
-Én...hallottam, hogy ma jössz haza, és gondoltam jó alkalom lenne bocsánatot kérnem.
-Tessék?-nem hittem a fülemnek bocsánatot kér tőlem...
-Jól hallottad bocsánatot szeretném kérni tőled...ugye meg tudsz nekem bocsátani?
-Rendben. Felejtsük el ezt az egészet, és kezdjük előröl.-javasoltam.
-Rendben.-bólintott.-Monica Palmer vagyok.-nyújtotta felém a kezét.
-Szia! Én Kendra Howel vagyok.-fogta vele kezet.
  Sokat beszélgettünk, és nagyon jól kijöttünk egymással, nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan összebarátkozunk. Láttam Beckyn, hogy nem igazán szimpatizál Monicával, de meg is értem, én sem vagyok teljesen biztos, hogy igazából akar velem barátkozni, vagy ez csak egy újabb átverés.

12.rész

**Kendra szemszöge**

 Csak mentem és mentem, nem tudtam, hová fogok érni, vagy hova jutok, de nem igazán érdekelt az egész. Elmentem a parkba, lassan ez lesz a kedvenc helyem. Rengeteg emlék tört rám, jó is rossz is egyaránt. Leültem egy padra, és a kabátom zsebéből kivettem egy üvegdarabot, amiről nem tudtam, hogyan is kerülhetett a zsebembe. Ahogy ott tartottam a kezemben rengeteg minden eszembe jutott. Többek között az is hogy felvágom az ereimet, öngyilkos leszek. Ez lenne a legjobb amit csinálhatnék. Nem szenvednék tovább, nem tudnának többé átverni, és nem is lennék senkinek sem útba. Ezeket a gondolatokat hamar kivertem a fejemből, mert eszembe juttak anyáék, és Becky is. Igaz, hogy én akkor már nem szenvednék, de anyáék igen, és Becky is, nem tehetem ezt meg velük, ők nem szenvedhetnek az én hülyeségem miatt. Nem, nem és nem! Elővettem a telefonomat, és írni kezdtem, mindent leírtam, ami a szívemet nyomta és ami fájdalmat okozott nekem. Alexnek írtam:
 Alex...én tényleg szerettelek, de úgy néz ki, hogy te nem viszonoztad érzéseimet...csak azt nem értem, hogy miért vertél át, miért játszadoztál velem...hidd el megértettem volna, ha elmondod, és nem így tudom meg. De már mindegy, nem számít. Ne aggódj, nem foglak keresni eltűnök az életedből, és nem foglak keresni. Te se keress engem, nem fogsz megtalálni, én már nem leszek itt, nem lesz aki válaszoljon...ég veled, légy boldog, hidd el én is az leszek egy más világban, mivel ebben már nincs helyem....
   Igazából nem akartam elküldeni, csak leírtam, így könnyebb volt kiadni magamból a fájdalmat amit éreztem. Mikor végeztem az üzenettel, egy fura zajt hallottam a közeli bokorból. Olyan érzésem volt mintha valaki figyelve. Ijedtemben valamit megnyomtam a telefonomon, és elküldtem az üzenetet, nem tudtam mit csináljak...nagyon féltem. Felszöktem a padról, és futni kezdtem. Valamiben megbotlottam, és elestem. Esés közben kiesett az üveg darab a zsebemből és összetört. A földön csak úgy csörömpölt az üveg, amint apró szilánkokra tört. Egy nagyobb üveg darab beleállt a kezembe, és nagyon elvágta, míg egy másik a vénámat vágta el. Nagyon folyt a vér. Nem tudtam mit csináljak tudtam hogy meghalok, és nem fogja tudni senki, hogy hol vagyok, és mi történt velem. Elvánszorogtam egy padig, ahhoz a padhoz amire a nevünk volt vésve. Leültem, majd minden elsötétedett.

**Alex szemszöge**

  Épp vacsoráztunk, mikor megcsörrent a telefonom. Egy üzenet jött Kendrától, amiben elbúcsúzott, és leírta, hogy nincs itt már helye. Mikor elolvastam az üzenetet, kiesett a telefon a kezemből, és nagyon rossz érzésem támadt. Valami történt Kendrával. Kirohantam az ajtón, és a parkba szaladtam. Valami azt súgta, hogy oda kell mennem. Közeledtem a parkhoz, és egyre erősebb lett az az érzés, hogy valami nincs rendben, és hogy a hoz a padhoz kell mennem, ahová a nevünk van vésve. Valaki ott volt a padnál. ott volt, de nem mozdult. Közelebb mentem....Kendra volt az. Ott ült  vérbefagyva. Nagyon folyt a kezéből a vér. Nem volt eszméleténél, alig lélegzett. Legszívesebben én ültem volna ott Kendra helyében a halál torkában. Ekkor észbe kaptam, és rájöttem ,hogy meg kell mentenem, nem hagyhatom, hogy meghalljon. Elővettem a telefonomat, és mentőt hívtam, a mentő szerencsére hamar kiért, és már úton is voltunk a kórházba. A kórházból és elmondtam neki mindent.Hamar letettük a telefont, mert megpillantottam egy orvost. Oda rohantam hozzá, és Kendra felől érdeklődtem:
-Elnézést doktor úr, Kendra hogy van?
-Sajnálom, de csak a család tagoknak mondhatok bármit a beteg felől.
-De én akkor is szeretném tudni, egy barátja vagyok, és én találtam meg.
-Rendben.-egyezett bele.-Nagyon sok vét vesztett, és nincs aki vért adjon, viszont ha nem kap vért meghal.-sóhajtott, majd elindult a folyosón.
-Várjon!-szaladtam utána.-Én talán adhatnék neki vért, persze csak ha megfelel.
  A doktornak felcsillant a szeme, rögtön megvizsgált, és igen adhattam neki vért. Legalább megmenthetem az életét, ha már szinte miattam halt meg. Mikor vissza mentem a folyosóra Beckyt pillantottam meg.
 Egy nő vállára volt borulva, és mindketten zokogtak, biztosan Kendra édesanyja az, a férfi meg, aki őket vigasztalja biztosan az édesapja. Mikor Becky megpillantott felém rohant, és letámadt:
-Mit csináltál vele te...te gyilkos!-Ordítottam, és zokogott közben.
-Becky kérlek ne nevezz így.-potyogtak a könnyeim a gyilkos szó hallatán. Az fájt csak igazán, hogy igaza van, mert én taszítottam Kendrát a halál torkába.-Tudom, hogy minden az én hibám, de nem akartam, hogy ez legyen.-bámultam a földet, mert nem tudtam Becky szemébe nézni.
-Akkor mit akartál, és egyáltalán mit keresel itt? Én a te helyedben soha többé nem keresném őt.
-Nem is fogom, csak ha már majdnem megöltem, kötelességemnek éreztem, hogy megmentsem az életét, de ígérem nem fogtok többet látni.-indultam tovább.
-Hogy érted azt, hogy megmentetted az életét?-jött utánam.
-Vérre volt szüksége, és én adtam neki remélem segíthettem neki egy ennyivel, ha már ennyire elrontottam mindent.
-Akkor most hogy van?-érdeklődött.
-Nem tudom, de remélem, hogy túléli.
-Azt én is.-húzta el a száját.
  Elindultam az ajtó felé, el akartam menni, de Becky utánam szaladt.
-Hová mész?-kérdezte.
-Haza...nem szeretnék zavarni, ezek után nem tudnék Kendra szüleinek a szemébe nézni. A másik meg hogy szerintem ő sem akart látni engem. Ja és ha lehetne egy kérésem ne  mondjátok el Kendrának hogy én adtam neki vért.
-De miért?-húzta fel a szemöldökét?
-Mert már úgy sem változtat semmin nem szeret engem, és nem szeretném, hogy csak azért beszéljen velem, mert segítettem neki.
-Hát jó te tudod, de azt tudnod kell, hogy igenis szeret, és szeretni is fog.-indult el a másik irányba.-Gyere!-szólt vissza. 
  Utána mentem, és Kendra szüleihez értünk. Bemutatott nekik, és elmondta, hogy nekem köszönhetik, hogy Kendra még él. Nem szeretem, ha ezt mondják, mert nem azért csináltam hogy vele hencegjek, hanem, hogy megmentsem életem szerelmét, ezt diktálta a szívem.
  Eközben kijött az orvos, elmondta, hogy minden rendben, Kendra túl van az életveszélyen, és hogy ha akarunk bemehetünk hozza egy kis időre.
  Becky, és Kendra szülei indultak is, de nekem nem volt bátorságom bemenni hozza.
-Én inkább itt maradok.-mondtam szomorúan.
-Rendben.-bólintottak, majd bementek egy szobába.

**Becky szemszöge**

  Kendra az ágyon feküdt, nem mozdult. Aludt. Nagyon sápadt volt, nem is lehetett ráismerni. Látszott, hogy nincs jól. Meggyötört volt, és gyenge. Csendben voltunk, hogy ne ébresszük fel. Csak néztem, és nem tudtam felfogni, hogy egy vidám, és életerős lány hogy tehetett ilyet magával. Remélem, hogy csak valami baleset történt, és nem direkt csinálta, bár minden ellene szól. A levél amit az ágyán találtunk, és az Alexnek küldött üzenet is. Nem tudtam mit higgyek, de majd ha Kendra felébred mindent elmagyaráz. Ha még szóba áll velem.Gondolat menetemből egy nagyon ismerős hang zökkentett ki.
-Sziasztok.-ébredt fel Kendra. Soha nem örültem így még Kendra hangjának. 
-Szia!-mondtuk egy szere, és mind hármunknak könny szökött a szemébe.
-Alex hol van?-nézett körül a szobában. Nem hittem a fülemnek, miért őt keresi a helyett, hogy velünk beszélgetne, és mesélné el mi is történt vele. 

11.rész

Sziasztok először is elszeretném mondani. hogy nagyon rossz kedvem volt amikor ezt a részt írtam, ezért kicsit drámai lett, és a következő is. Hamarosan azt is hozom. Puszii. Jó olvasást.


  -Kendra.-szólított meg egy ismerős hang. Nem válaszoltam, semmit inkább felálltam a padról, és indulni akartam.
-Hová mész?-húzott vissza Alex.
-Bárhová csak el innen...-húztam ki a kezem a szorításából.-Ígérem, hogy később mindent elmagyarázok, de most mennem kell. Azzal elrohantam.Hallottam, amint valaki utánam rohant.Paul volt az, az ex pasim.Régen nagyon szerettem, de ő engem csak kihasznált, folyamatosan megcsalt, és átvert. Nem értem mit keres itt, nem okozott már nekem elég fájdalmat? Mért van az, hogy mikor már minden rendben van, jön valami és az egészet elrontsa? Gondolataimból egy kéz ragadott ki, ami nagyon erősen megfogott, és maga felé fordított.
-Mit keresel itt?-húztam ki magam szorításából.
-Téged, és meg is találtalak. Nem is örülsz nekem?
-Nem és tűnj el innen, nem vagyok kíváncsi rád.-indultam tovább.
-De én csak miattad jöttem ide, és nem fogok nyugodni addig, amíg nem jössz vissza hozzám.
-Ezzel nagyon rég elkéstél. Én nem csak egy bábu vagyok, akivel azt csinálsz amit akarsz. Nem én nem olyan vagyok, mint a kis barátnőcskéid.
-Nem te egészen más vagy, én nem tudtalak elfelejteni, még mindig szeretlek.
-Sajnálom, de én már mást szeretek, egy helyes fiút, aki figyel rám és viszont szeret engem.
-Nem fogom hagyni, hogy egy kis városi fiú lenyúljon, azt már nem-háborodott fel.
-Értsd már meg, hogy nem szeretlek, nem akarok tőled semmit, tűnj el az életemből örökre.-ordítottam.
Biztos vagy benne, hogy már nem szeretsz?-kérdezte, majd akaratom ellenére megcsókolt. A szemem sarkából láttam ,hogy Alex látta az egész jelenetet, majd amikor Paul megcsókolt elfordult és elrohant. Ellöktem magamtól Pault, és lekevertem neki egy pofont, és ráordítottam, hogy soha többé ne csókoljon meg, majd Alex után rohantam. Hiába kiáltottam, hogy álljon meg ő csak ment előre. Nem tudtam megállítani. Esni kezdett, nem tudtam mit tegyek tudtam, hogy mindent elrontottam. Potyogni kezdtek a könnyeim. Nem bántam, hogy esik, mert szeretem az esőt, és így legalább nem látták, hogy sírok.
Hazamentem, felcsoszogtam a lépcsőn a szobámba mentem, hogy átőltőzzek. nehogy beteg legyek.
Egész nap csak ültem a szobámba, és néztem ki az ablakon.Lassan elállt az eső, és ismét kisütött a nap felálltam az ablak mellől, és valami fura érzésem támadt, ami azt súgta, hogy elkell menjek a parkba. Fogta magam és elindultam, de bárcsak nem tettem volna. Amint odaértem meghökkentő látvány fogadott. Valakik azon a padom ültek, amire a nevünket véstük Alexel, és csókolóztak. Közelebb mentem, és ekkor Alexet és Monicát láttam, ők voltak akik csókolóztak. Olyan volt, mintha a szívem ott hasadt volna ketté, nagy fájdalom hasított belém, hogy lehettem ennyire hülye, hogy mindent elhittem neki. Elhittem neki, hogy engem szeret, és hogy mindennél fontosabb vagyok számára, erre meg itt látom őt csókolózni azon a padon, amin a délelőtt még velem volt, és engem csókolt.
-Alex!-ordítottam, nem bírtam magammal, kicsúszott a számon.
 Alex hírtelen elhúzódott Monicától, és rám nézett.
-Hogy tehetted? Miért hazudtál?-folytattam.-Azt hittem, hogy tényleg szeretsz, és hogy nem csak hazudtál nekem, de látom nem így van. Egész délután próbáltalak elérni, hogy megmagyarázzam mi is történt, erre most itt talállak Monicáva,egy heves csók csata közben. Ennyit ér a te szavad, és én hülye még hittem neked.-őrjöngtem, majd ott hagytam őket. Hallotta, hogy Alez utánam rohan, és próbál megállítani, de nem álltam meg, nem voltam kíváncsi a hazugságaira. Csak rohantam tovább, a könnyeim közben folytak, de nem érdekelt, csak elakartam tűnni a szeme elől. Sikerült is, majd mikor már nem követett megálltam a járda szélén, felnéztem az égre:
-Miért?? Istenem miért??-ordítottam, ahogy csak tudtam.Ismét esni kezdett, egyre jobban esett, és egyre nagyobb cseppekben. Ahogy végigfolytak az esőcsöppek az arcomon, és keveredtek könnyeimmel, szinte égették a bőrömet.Minden szomorúságot kiégettek a szívemből, így már csak harag, és csalódottság volt bennem. Nem sírtam többet. Csak magamra haragudtam, hogy minden szavát elhittem, de többé nem fogom hagyni becsapni magam.Nem érdekel már Alex, nem érdekel, hogy kivel kavar, vagy éppen kit ver át, csak engem hagyjon békén. Hála neki egy egészen más Kendra lett belőlem, egy csalódott, és megkeseredett emberré váltam. Hazaértem, felcsoszogtam a szobámba, és lefeküdtem az ágyra nem érdekelt, hogy mindenem vizes, és hogy beteg lehetek, csak aludni akartam, felejteni.

  Reggel nagy hangzavarra ébredtem.Lementem a földszintre, és anya csomagjait láttam. Most érkezett meg. Rohantam, és a nyakába szöktem, de hamar el is húzódtam tőle. Miért van az, hogy mindenről Alex jut eszembe, mert az a jelenet ugrott be, amikor Alexet öleltem meg az ajtóban.
-Szia kicsim.-ölelt meg ismét.
-Szia.-löktem el magamtól.
-Valami baj van?-kérdezték kórusban, látva az előbbi viselkedésemet.
-Igen, de nem akarok  róla beszélni.-húztam el a számat.
-Alex csinált valamit...igaz?-húzta fel a szemöldökét Becky.
-Igen ő.
  Anyuék nem tudták miről is van szó, de ez nem is érdekelt. Szó nélkül felrohantam a szobámba, és becsaptam az ajtót. Kis idő múlva Becky lépett be a szobámba, és kíváncsi volt mi is történt. Elmeséltem mindent, és a végén Becky szemébe is könnyek szöktek.
-Minden az én hibám.-zokogott.
-Mégis miért?- csodálkoztam.
-Mert Paul a múltkor rámírt, és felőled kérdezősködött, és tudod mennyire utálom azt a szemetet.
-Tudom, de ezt akkor sem értem.
-Nagyon felidegesített, és gondolkodás nélkül megírtam neki, hogy nagyon boldog vagy Londonban, egy fiúval aki igazán szeret, és akit te is tiszta szívedből szeretsz. Nem akartam, hogy ez legyen belőle.
-Te nem tehetsz semmiről.-nyugtattam meg.-Nem tudhattad, hogy ide jön, és vissza akar szerezni.
-De...-vágott közbe.
-Semmi de, sőt még jobb is, hogy felbukkant.-mondtam el véleményemet.-Így legalább már tudom, hogy Alex szerelme nem volt igazi, és hogy csak nem is érdekeltem igazán.
-Lehet igazad.-értett velem egyet.
-Becky? Lehet egy óriási kérésem?-néztem rá kiskutya szemekkel.-Nem magyaráznád el anyuéknak, hogy mi is történt, és miért vagyok ennyire szomorú, és meggyötört. Én most nem szeretnék látni senkit, csak egyedül akarok lenni. Becky csak bólintott, és elindult le a nappaliba.

**Becky szemszöge**
 Lementem a nappaliba, ahol már tapintható volt a feszültség. Mindent elmondtam, esők erre felrohantak Kendra szobájába.
-Becky!-hallottam egy kétségbe esett kiáltást Kendra szobájából.
-Mi történt?-rohantam be a szobába, de az ajtó között. Kendra sehol sem volt. A teraszra nyíló ajtó nyitva volt, ott szökött meg. Körbe néztünk a szobába, és csak egy levelet találtunk az ágyon.
  Ne keressetek, úgysem fogtok megtalálni. Majd jövök...vagy nem...
Nagyon megijedtünk, és rögtön keresni kezdtük. Az utolsó mondat nagyon ilyesztő volt. Nem tudtuk, hogy mit tervez, de nagyon rossz előérzetem volt.

10.rész

Sziasztok hoztam a következő részt és szeretném tudatni, hogy komizhattok, ha vagytok regisztrálva ha nem. Várom a komikat jó olvasást. Pusziii :D



Becky nagyon örült a hírnek, hogy kibékültünk és hogy minden okés köztünk.Már a sikítás szélén áll, amikor és befogtam a száját:
-Pszt...apa nem kellene megtudja, mert még én sem tudom, hogy most mi van köztünk, ő meg biztosan túl reagálná...és ismered...mindig szívatna vele.
-Rendben remélem, hogy nem kotyogom ki.-húzta el a száját.
-Azt én is remélem, mert különben...-motyogtam, de nem tudtam befejezni, mert a szavamba vágott.
-Különben mi lesz?-mosolygott pimaszul.
-Még nem tudom, de majd kitalálom.-kacsintottam rá, majd felmentem a szobámba. Nagyon fáradt voltam és már késő is volt.Ahogy elérte a fejem a párnát már aludtam is.Álmomban Alexet láttam, aki Monicával beszélt, majd Monica megcsókolta, de Alex nem csókolt vissza inkább ellökte magától, és elmondta neki, hogy engem szeret, és hogy hagyja őt békén. Az éjszaka többi felében nem álmodtam ehhez hasonló álmot.

Reggel a telefonom csöngésére ébredtem. Nagy kómásan kimásztam az ágyból és megkerestem a telefonomat. A kijelzőn anya neve villogott. Felcsillant a szemem és vidáman vettem fel a telefonomat.
-Szia anya!-köszöntem vidáman.
-Szia kicsim!-köszönt, bár a ő hangjában nem hallottam vidámságot.
-Valami baj van?-kérdeztem rémülten.
-Nincs semmi...csak...-hallgatott el.
-Mi a baj anya?-estem kétségbe.
-Csak nagyon hiányzol.-csuklott el a hangja.
-Te is nekem.-gördült le egy könnycsepp az arcomon.
-Na de nem azért hívtalak hogy elszomorítsalak, hanem azért, hogy megkérdezzem jól vagy-e és hogy telik a vakációd.-terelte el  a témát.
-Nagyon jól telik minden csodálatos, az emberek nagyon barátságosak.-ennél a mondatnál elhúztam a számat, mert eszembe jutott Monica aki egy cseppet sem volt kedves, vagy barátságos.
-Valami rosszat kérdeztem?-térített észhez anya.
-Nem, csak elgondolkoztam.-mondtam miután elhessegettem a gondolataimat.-És te hogy vagy?-kérdeztem egy kis szünet után.
-Nem panaszkodom, csak egy kicsit magányos vagyok.-csüggedett el ismét.
-Ha gondolod gyere ki te is Londoba.-pattant ki az ötlet a fejemből.
-De apád nem hiszem, hogy örülne nekem.-akadékoskodott.
-Semmi de! Apa már az elején megmondta, hogy jöhetsz te is, csak te Beckynek adtad a jegyet.-hadartam el gyorsan, hogy anya ne tudjon közbe vágni. Szerencsére nem is akart.
-Akkor majd beszélek apáddal, és ha neki megfelel, akkor még a héten kimegyek, így megfelel?-kérdezte, és hallatszott a hangján, hogy örül az ötletemnek.
-Persze, hogy megfelel.-vágtam rá.
-Na jó ne haragudj, de kell mennem, majd mégbeszélünk.Szeretlek.köszönt el.
-Rendben. Vigyázz magadra, és majd akkor találkozunk. Puszi.-mondtam, majd letettem a telefont.

  Lementem reggelizni, és láthatóan már csak engem vártak. Leültem az asztalhoz és ettem egy keveset.Egyszer csak megcsörrent apa telefonja. Félre állt az asztaltól, és úgy telefonált. Egy kis idő múlva széles mosollyal az arcán jött vissza. Én tudtam mitől ilyen vidám, de csak néztem és bevetettem színészi tehetségem.
-Mi van?-kérdeztem miután megelégeltem azt az elégedett mosolyt az arcán.
-Semmi.-kacsintott rám.
-Anyával beszéltél?-vettem komolyra.
-Honnan tudtad?-csodálkozott.
-Én is beszéltem vele a reggel.-dicsekedtem.
-Aha...értem.-szontyolodott el.
-Mi a baj?-kérdeztem, szomorú tekintetét látva.
-Semmi. Csak akkor oda a meglepetés.-magyarázta.
-Én ezt nem értem!-háborodtam fel.-Valaki elmagyarázná??-tettem fel a költői kérdést.
-Jajj hát persze.-nevette el magát apa.-Anyád is jön Londonba, és gondoltam nem mondom el, hogy meglepetés legyen.
-Ó, ezzel nem okoztál nagy meglepetést.-legyintettem.-Én mondtam anyának, hogy ha van kedve jöjjön ki hozzánk.
Apa nem hitt a fülének, ő akart meglepni, de a végén ő lepődött meg, nem is kicsit.

Miután reggeliztünk felmentem a szobámba, elővettem a telefonomat, és felhívtam Alexet.Megbeszéltük, hogy egy félóra múlva átjön, és elmegyünk sétálni, én meg elmagyarázom, hogy mitől vagyok ennyire feldobva. Hamar eltelt a félóra, ami alatt átöltöztem, bekötöttem a hajam, és lementem a nappaliba.
Csengettek. Most nem ugrottam, hogy kinytsam az ajtót, mert féltem, hogy nem Alex áll az ajtóban, hanem valaki más, mint a múltkor. Szerencsére nem így volt.
-Szia.-öleltem meg.
-Szia.-viszonozta ölelésem.-Mehetünk?-kérdezte, miután elhúzódott tőlem.
-Persze.-mosolyogtam.
  Megfogta a kezem és elindultunk. Elmentünk a parkba ahová akkor este vitt el, amikor megismerkedtünk. Rengeteget beszélgetünk, és egyre jobban megismertem őt. Nem tudtam, hogy hogy állunk, járunk-e vagy sem, de azt tudtam, hogy nagyon fontos számomra,és hogy még senki iránt nem éreztem, úgy mint iránta.Csak azt nem tudom, hogy ő komolyan gondolja-e vagy sem.
  Annyira elgondolkoztam ,hogy észre sem vettem, hogy eltűnt mellőlem. Csak arra lettem figyelmes, hogy két tölcsér fagyival jön felém. nagyon finom volt a fagyi és a kedvencemet vette amit nem igazán tudtam mire vélni, mert nem tudtam, hogy csak ráhibázott, vagy tudta hogy a vaníliás a kedvencem. Valami csoda folytán az orromra is került egy kis fagyi, amin csak nevettünk, majd Alex közelebb hajolt, és letörülte az orromról. Mélyen a szemembe nézett, és én is az ő szemébe. Gyönyörűek voltak azok a csillogó, kék szemek. Teljesen megbabonáztak. Egyre közelebb, és közelebb hajolt. A szívem egyre hevesebben dobogott, majd érezte, hogy ja nem csókol meg belehalok. Már csak pár centi volt köztünk azt hittem már soha nem fog megcsókolni. Ekkor még közelebb hajolt, majd gyengéden megcsókol. Nagyon jól csókolt és éreztem, hogy nem tudok nélküle élni. Elhúzódott és egy elégedett mosoly ült ki az arcára, amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra. Közelebb húzódott, és megölelt:
-Annyira jó így.-mondtam és még szorosabban átöleltem.Éreztem, hogy örül ennek a kijelentésemnek, de akkor miért nem mondott semmit.-Valami rosszat mondtam?-húzódtam volna el de nem engedett. 
-Nem. Csak nem tudtam mit mondjak. Annyira jó veled és napról napra egyre jobban szeretlek.-vallotta be.
-Annyira jó ezt hallani tudod és is szeretlek.-pirultam el. Erre nem mondott semmit csak szenvedélyesen megcsókolt. Annyira szeretem és már tudom, hogy ő is.
Leültük egy padra amibe belevéstük a nevünket, hogy soha ne feledjük el ezt a napot, majd összebújtunk, és csak élveztük az együtt töltött időt. Ezt a csodás pillanatot egy hang zavarta meg. Hátranéztünk, és nem hittem a szememnek. Mit keres ő itt miért jött ide nem bántott már eleget???

9.rész

9.rész

 Nagyon meglepett, hiszen én Alexet vártam. Nem tudtam,hogy ki és mit keres itt.Lehet, hogy Beckynek az egyik újdonsült barát nője, és hozza jött. Csak álltam és néztem.Mikor magamhoz tértem nem jött ki a számon csak egy szia.

-Szia.-köszöntem barátságosan. De ő csak állt és nézett szúrós szemekkel, mintha nem is hallotta volna, hogy köszöntem.

-Szia.-köszönt egy perc néma csend után.

-Kit keresel?-szólaltam meg ismét.

-Kendrát, ugye itt lakik?-emelte fel fejét.

-Igen én vagyok az.És te ki vagy?Valami baj van?-lepődtem meg.

-Én Monica Palmer vagyok, és ami azt illeti igen, baj van...-vetett rám egy szúrós pillantást.-...még pedig nem is kicsi...-folytatta.

-Ki vele hallgatlak.

-Csak ezt szeretném mondani, hogy szállj le a pasimról, mert különben megbánod, hogy kikezdtél vele.-fenyegetett. Ekkor teljesen elborult az agyam és gondolkozás nélkül osztottam ki:

-Na idefigyelj, azt sem tudom, hogy ki vagy, mit akarsz, soha nem is láttalak, és te fogod magad, idejősz hozzám és egyszerűen megfenyegetsz. Mit képzelsz te magadról?!-a végén már kiabáltam annyira kiakadtam ettől a csajtól.Mikor befejeztem mondandómat egyszerűen rácsaptam az ajtót és felviharzottam a szobámba.Pont amilyen szép és kedves csajnak tűnik, épp annyira gonosz és megkeseredett.

  Mikor felértem a szobámba folyni kezdtek a könnyeim, reszkettem az idegességtől, egy folytában az előbb történtek jártak a fejemben.Még egy hete sincs, hogy itt vagyunk és máris van valaki aki utál és aki a boldogságom útjába áll.Hallottam, hogy ismét szól a csengő, és azt is, hogy Becky ment le kinyitni az ajtót. Nem érdekelt, hogy ki jött, csak sírtam és sírtam a fejemet egy párnába fúrva. Egyszer csak kopogtak az ajtómon, de én nem feleltem, nem akartam, hogy sírni lássanak főleg Alex. Mivel nem válaszoltam szerintem Becky érezte, hogy nincs rendbe valami így rögtön benyitott, és mikor meglátta, hogy az agyon fekszem és zokogok oda jött hozzám és jó szorosan megölelt.

-Mi a baj?-kérdezte mikor elengedett.

-Semmi.-válaszoltam zokogva.

-Nekem ne mond, hogy semmi, mert azért még nem láttam senkit, hogy semmi miatt s1rjon.-próbált viccelődni, de mivel látta, hogy nem segít, ismét komolyra vette a szót.-De most tényleg mi a baj ki bántott meg tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.-simogatta a hátamat. Semmi kétség ő egy igazi barát.

-Hát jó elmondom.-kezdtem bele egy kicsit nyugodtabban. Elmondtam az egész jelenetet ami az ajtó között játszódott le. Becky Alex neve hallatán nagyon elsápadt.

-Mi a baj olyan fura vagy.-kérdeztem mikor megláttam a reakcióját Alex neve hallatán.

-Semmi...vagyis mégis...Alex lent ül a nappaliba és téged vár.-dadogta idegesen. E mondta hallatán ismét összegyűltek a könnyeim és nem tudtam nekik parancsolni ki is jöttek, így megint sírni kezdtem. 

-Most nem akarom látni, nagy kérés lenne hogy menj le és mond meg neki.-néztem boci szemekkel a barát nőmre.

-Nem nagy kérés, de csak mert rólad van szó.-jelentette ki, és elindult, hogy közölje a hírt.

  ''Remek'' gondoltam magamban már az első randi nem tud megvalósulni és mind az én hülyeségem miatt. Bújtam vissza a párnába, amit lassan már ki lehetett csavarni annyira elázott a könnyeimtől.Lépéseket hallottam, és gondoltam,hogy Becky jött vissza, így felemeltem a fejemet,de nem ő volt, hanem Alex.

Gyorsan elfordítottam a fejemet és az ablakon kezdtem el bámulni kifelé.

-Kendra.-ült le mellém.

-Alex léci hagyj magamra, nem akarlak most látni.

-De én ezt nem értem.-jelentette ki.-Becky elmondta, hogy miért vagy így kiborulva és hogy nem szeretnél találkozni velem.-hajtotta le fejét.

-Ez így is van. fordultam felé.-Nem tudom,hogy miért támadott le az a lány, de már nem is érdekel, úgy is mindegy.-vontam meg a vállamat.

-De én elszeretném magyarázni, nem szeretném, hogy férre értsd a dolgot.Ő csak a húgom bar átnője, aki őrülten szerelmes belém, de én nem szeretem őt, csak mit barátot, nem értem, hogy miért jött ide és támadott le téged, de majd megkérem, hogy magyarázza el ezt az egészet.-mondta és elindult ki az ajtón.

-Alex.-húztam vissza-Nem éri meg ez az egész. Inkább felejtsük el nem hagyom, hogy egy féltékeny liba elrontsa a napom további részét és a vakációmat.-mondtam miközben leültem mellé az ágyra. 

-Akkor eljössz velem sétálni egy kicsit?-tette fel a kérdést.

-Elmehetek legalább kikapcsolódok, egy kicsit és nem csak gondolkodom a négy fal között.

 Rendbe szettem magam és elindultunk sétálni. Akárhogy próbáltam nem gondolni a történtekre, mégis mindig az járt a fejemben.

-Kendra.-ültetett le egy padra Alex.-Tudom, hogy bánt meg minden, de próbáld elfelejteni. Ne rágódj rajta nem éri meg szeretném ha hinnél nekem és megnyugodnál.

-Rendben megpróbálok.-erőltettem egy kis mosolyt az arcomra. Indultam volna tovább, de Alex nem engedte.

-Várj még egy picit. Szeretnék mondani valamit.

  Visszaültem a padra és kíváncsian vártam, hogy mit szeretne mondani.

-Tudom, hogy nem ismerjük még nagyon egymást, és hogy nem találkoztunk sokszor,-kezdett bele.-de nekem percről percre jobban tetszel és lehet, hogy most hülyének nézel, de én egyszerűen beléd szerettem. -pirult el.

-Alex.-néztem mélyen a gyönyörű, csillogó szemeibe-Én is hasonló képen érzek irántad, és szerintem ezért estek annyira rosszul Monica szavai.-vallottam be.

-Lehet.-mondta és közelebb hajolt. Szívem egyre gyorsabban kezdett dobogni és már alig kaptam levegőt. Teljesen beleszerettem Alexbe és ezen semmi sem tud változtatni, még Monica sem. Ajkai egyre közelebb értek és egy lágy, mégis szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra. Éreztem, ahogy teljesen elpirulok, de tudtam, hogy is elpirult egy kicsit.

  A nap további része jól telt rengeteget beszélgettünk, és eközben még jobban beleszerettem és ezt szerintem ő is tudta. Nagyon figyelmes volt egész nap, csak azt leste, hogy mivel kedveskedhetne nekem. Fantasztikus egy fiú nem csodálom, hogy ilyen hamar elcsavarta a fejemet., de hát ilyen a szerelem...

  Esteledett így elindultunk haza, egészen hazáig kísért, de nem jött be a házba.Az ajtó előtt megállt, megölelt, és egy csókkal búcsúzott el tőlem. Még néztem egy darabig, aztán én is bementem a házba, ahol már kíváncsian várt Becky.Megragadta a karomat és leültetett a nappaliba az ágyra leült mellém és várta,hogy meséljek neki, milyen volt a délutánom.

8.rész

8.rész

**Alex szemszöge**

  Egész úton hazafelé, miután elköszöntünk Kendráéktól, csak gondolkoztam és gondolkoztam. Szép csendes este volt, senki nem járt az úton, így én is szép lassan sétáltam haza. A felhők szép lassan eltűntek az égről, és ismét előbujt a hold ami csak úgy szikrázott az égen. Annyira jó volt az egész nap és az este is. Megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal, aki kedves és aranyos s egyben, ja és még csinos is. Egyszerűen tökéletes. Sajnálom, hogy már haza kellett menniük, annyira tetszik nekem, csak azt nem tudom, én bejövök-e neki. Gondolat menetemből egy hang zökkentett ki:

-Alex!-szólított meg valaki.Mikor hátra néztem nem hittem a szememnek.Becky rohant felém és nagyon lihegett.Talán valami baj van, valami történt Kendrával. Nagyon megijedtem,de mikor láttam, hogy mosolyog, aggodalmam elszállt, mert tudtam,hogy nincs semmi baj.

-Alex!-szólított meg megint.

-Becky, te meg hova rohansz így?-kérdeztem miután elhessegettem gondolataimat.

-Én...csak téged kerestelek.-lihegte.

-Miért valami baj van?-kérdeztem kíváncsian.

-Nem ,nincs...csak gondoltam,hogy ha van kedved el hívhatnád holnap Kendrát valahova, tudom,hogy tetszel neki és, hogy ő is neked.-mondta és már nem lihegett annyira.

  Nem hittem a fülemnek, hogy láthatott ennyire belém.Talán ennyire látszik, hogy tetszik nekem Kendra. Hihetetlen.

-Na mit mondasz?-bökött oldalba.

-Hát igaz ami igaz tényleg tetszik nekem, és nem bánnám, ha találkozhatnék vele.

-Akkor ez azt jelenti hogy...

-Igen azt beleegyezem.-vágtam a szavába.-Remélem, hogy ő is fog örülni.-nyugtalankodtam.

-Hidd el, hogy fog.-biztatott Becky.

-Csak van egy kis probléma.-húztam el a szám.

-Mi?-kérdezte Becky.

-Nem tudom, hogy hogyan hívjam el.

-Ha gondolod megadom a telefon számát, az úgy jó lesz?

-Tökéletes.-válaszoltam és elővettem a telefonomat.

 Becky lediktálta barát nője telefon számát, és a lelkemre kötötte,hogy ne mondjam meg Kendrának. Megígértem neki,hogy nem fogja megtudni. Elköszöntünk és elindultam haza.Egész úton az előbb történt dolog volt a fejemben.Mikor hazaértem elmentem letusoltam és lefeküdtem, elég késő volt mire eltudtam aludni.

**Becky szemszöge**

  Miután beszéltem Alexel elégedetten léptem be az ajtón, ám ekkor leblokkoltam. Kendrával találtam szembe magam. Nagyon fura képet vágott. Most mit csináljak, mit mondjak tejesen kikapcsolt az agyam nem jutott eszembe semmi.

-Szia.-nyögtem ki végül. 

-Szia... te meg hol jártál?-Nézett rám szúrós szemekkel.

-Hát...én csak...nem tudtam aludni, és gondoltam lejövök egy pohár vízért, de hallottam valami fura hangot és gondoltam megnézem mi volt az.-hadartam el. Kezem lábam reszketett. Féltem...Féltem, hogy megharagszik rám amiért beleszóltam az életébe... de én csak segíteni akarok. Tudom nem szép. hogy  hazudtam a legjobb barát nőmnek, de most nem mondhatom el neki, hogy mi az igazság.

-És mi volt az?-kérdezte. Szerintem nem igazán hitt nekem, de azért nem hibáztatom őt nem volt valami jó alibi de hát  nem tudtam mit kitalálni.

-Csak egy csapat fiatal srác, akik a ház előtt mentek el.

-Értem.-mondta, és odasétált a hűtőhöz.

-És te miért nem alszol még?-kérdeztem, amikor becsukta a hűtő ajtaját.

-Hát próbáltam, és aludtam is egy kicsit, de hamar megébredtem, gondoltam lejövök egy pohár vízért.

-Akkor léci töltsél nekem is egy kicsit.-mosolyodtam el, hiszen tudtam, hogy nem szeret kiszolgálni másokat.

-De kis huncut vagy!-nyújtotta felém a poharat.

-Tudom.-mondtam,majd belekortyoltam a poharamba, de rögtön ki is köptem.-EZ MEG MI??-kérdeztem fura képet vágva.

-Ez... tudod...hát csak egy kis bosszú-ült ki egy kis mosoly az arcára.

-Mit csináltál?

-Csak egy kis sót raktam bele.-nevetett fel.

-De miért, most mit csináltam?-értetlenkedtem.

-Semmit, csak gondoltam,l így megtanulod, hogy ne szolgáltasd ki magad, főleg ne velem.-mikor ezt mondta már a hasát fogta, úgy nevetett.

-Rendben, de ugye tudod, hogy ez bosszút kíván?-kérdeztem pimaszul.

-Jajj hát hogyne...látod már reszketek annyira megijedtem.-gúnyolódott.

-Hát jó, de majd ne lepődj meg.-mondtam azzal felmentem a szobámba és lefeküdtem.

  Még hallottam amikor Kendra is elment lefeküdni, majd bosszút forralva álomba merültem.

**Kendra szemszöge**

  Reggel, amikor felkeltem gyönyörűen sütött a nap jó kedvvel léptem ki a szobámból, ám amikor kinyitottam az ajtót, akkor jött a hideg zuhany szó szerint. Becky állt velem szemben és egy veder hideg vizet öntött a nyakamba, vagyis csak akart, mert nem a nyakamba landolt, hanem az arcomban.
-Mi a fene?!-kérdeztem miközben csorgott le rólam a víz.
-Én megmondtam, hogy még megbosszulom tegnapi csinytevésed.-motyogta, mert a röhögéstől meg sem tudott szólalni.
-Hát köszi aranyos vagy!-mondtam és indultam, hogy vegyek valami száraz ruhát magamra.
-Tudom.-felelte, és nagy mosollyal az arcán lement reggelizni.Én is elkészültem és lementem utána.

 Reggeli után visszavánszorogtam szobámba, leültem az ágyra, kezembe vettem a laptopomat, megkerestem a kedven zenémet és amíg azt hallgattam felléptem facebookra. Épp, hogy bejelentkeztem, máris megszólalt a telefonom.Egy ismeretlen szám hívott.
-Igen?-szóltam bele félénken.
-Szia, Alex vagyok, hogy vagy?-köszöntött kedvesen.
-Szia jól köszi és te? Hogy-hogy felhívtál és honnan tudod a telefon számomat?-tettem fel határozottan a kérdéseket.
-Hát...én ...gondoltam, hogy ha van kedved elmehetnénk valahová.-vette fel ötletét, de csak félénken.
-Rendben, és hova mennénk?-kérdeztem izgatottan.
-Megmutatnám London szépségét.
-Rendben.-feleltem.
-Akkor majd jó lesz ha négyre átmegyek?
-Persze, akkor várlak...szia.-köszöntem el.
-Szia.-mondta, majd letette a telefont.
  Mikor leraktam a telefont Becky kopogtatott, majd lépett be a szobámba. Elég sokáig lehetett a szobámba, mert mire észbe kaptam, már 2 óra is el volt múlva. Magamat ismerve jobbnak láttam készülődni, mert nekem sok időbe telik mire elkészülök. Egy fél óra múlva, kiszálltam a tus alól, és felöltöztem.Felvettem egy fekete,szűk farmert és egy fehér pólót. Copfba kötöttem a hajam, és egy kis sminket is kentem magamra, csak hogy ne legyek falfehér. Fél négy volt, mire elkészültem.
  Lementem a nappaliba, és leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg várok.Egyszer csak szólt a csengő. Felugrottam a kanapéról és rohantam, ajtót nyitni.Ám mikor kinyitottam nem Alex állt előttem. Valaki más...Egy nagyon szép és csinos lány akit még sosem láttam.

7.rész

Na sziasztok hoztam a következő részt bocsi hogy ilyen sokáig megvárattalak de nem volt időm a sok lecke miatt. De most már megpróbálom minél hamarabb hozni a következő részt. Remélem tetszeni fog ez a rész is. Jó olvasást!!



Eleinte nagyon hallgatagok voltunk, de aztán feloldódott a hangulat. A parkból kifele jövet a telefonom törte meg a csendet. Apa hívott. Nagyon sajnálta, hogy ott hagyott minket magunkra. Vissza akart jönni, hogy haza tudjunk menni, nehogy eltévedjünk, de én megnyugtattam őt:
-Ne aggódj apa, már elindultunk és nem tévedünk el.
-Rendben kicsim de ketten nem találtok haza!
-De mi nem ketten vagyunk...
-Hát akkor??-kérdezte ilyedt hangon.
-Alex hazakísér minket tudod a fiú a parkból.
-Tudom.-mondta már nyugottaban.
-Akkor majd megyünk...puszi.
-Szia várlak puszi-köszönt el és kinyomtam a telefont.

-Apud volt, igaz?-kérdezte Alex.
-Igen.Nagyon aggódott, hogy hogyan megyünk haza.
-Nagyon rendes apukád van.
-Igen az.Nagyon szeretem őt.
-És ő is téged kapcsolódott be Becky is.
Tudom rossz dolog, de teljesen elfeledkeztem, Beckyről.Olyan volt, mintha csak Alex és én sétáltunk volna, de hamar rájöttem, hogy nem így van. Nem azért mert imádom Beckyt hisz ő a legjobb barát nőm, de jobban szerettem volna ha csak Alex lett volna velem.
Szerintem Becky is észrevette, hogy jól el vagyunk mi ketten ezért nem sokat beszélt inkább élvezte a szép nyári estét.
Nagyon lassan sétáltunk és mégis annyira gyorsan telt az idő.Nem igazán hittem, hogy van szerelem első látásra, de mi van ha mégis igaz.Mi van, ha beleszerettem...nem ilyen gyorsan nem történhetett, hiszen még alig ismerem. Ma találkoztunk először és semmit nem tudok róla. Gondolat menetemből Alex zökkentett ki:
-Kendra.-szólított meg.
-Tessék?-ráztam meg a fejemet és zavartam el a gondolataimat.
-Van kedvetek egy kis kitérőt tenni persze csak ha nem gond.-nézegette a földet.
-Mire gondoltál?-kérdeztük kíváncsian.
-Szeretnék mutatni valamit, de csak ha nem siettek haza.
Igazából nagyon is siettem volna haza mert nagyin fáradt voltam,de egyben kíváncsi is, hogy mit szeretne mutatni nekünk.Megbeszéltem Beckyvel és apával is beszéltem még mi ellőt beleegyeztem volna.
-Na?-kérdezte félénken. Talán félt hogy nemet mondunk.
-Hát mehetünk apa is és Becky is beleegyezett.
-Akkor induljunk.-mutatta a kezével,hogy merre menjünk.
Csak mentünk és mentünk nem tudtuk, hogy hova. Beckyvel mindegyre összenéztünk és próbáltuk kitalálni hogy hová is mehetünk.
Betértünk egy kis utcába ahol csak pár kisebb ház volt és pár fa az útszélén.Nagyon megnyugtató volt ott sétálni viszont még mindig nem tudtuk hogy hová is megyünk.
Aztán egyszer csak megálltunk. Alex ránk nézett és csak annyit mondott, hogy ,,Itt vagyunk’’. Beckyvel egymásra néztünk és el sem tudtuk képzelni, hogy hol lehetünk a halvány fényben ugyanis alig látszott valami. Aztán rájöttünk egy meseszép parkhoz értünk. Nem volt más senki a parkban csak Alex és mi. Szép, csendes este volt a hold bevilágította az egész parkot. Kerestünk egy padot leültünk.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem érdeklődve.
-Gondoltam megmutatom ezt a helyet, ez a kedven c helyem. Mindig ide jövök ha valami bánt vagy csak egyedül szeretnék lenni.-mondta és a kabátjával babrált.
-Ez tényleg jó hely. Megnyugtató, csendes és szép. Már értem hogy miért szereted ennyire.-mosolyodtam el.
-Igen kiskoromban is mindig ide jöttem ha valami bántott és még most jól érzem itt magam.-mondta és ő is egy kissé elmosolyodott.
Nagyon meglepődtem, hogy ilyen dolgokat mondott el magáról, pedig még nem is ismertük egymást igazán.
Hírtelen hideg szél csapott meg és jobbnak láttuk ha elindulunk haza.Hosszú volt az út és úgy nézett ki hogy esni is fog, hirtelen beborult és hidegre vált az idő.Elindultunk hazafelé amit bántam is meg nem is. Bántam, mert ez azt jelentette, hogy Alex elmegy és kitudja látom-e még valaha is, viszont nagyon fáradt voltam és szerettem volna pihenni egy kicsit.
Nem tudtam, hogy ő még szeretne maradni vagy sem így inkább megkérdeztem tőle:
-Ha nem haragszol mi menni szeretnénk, mert fáradtak vagyunk és lehet, hogy esni is fog. De ha te maradni szeretnél maradj nyugodtan, majd hazatalálunk valahogy.
-Nem. Ha ti mentek én is megyek..-mondta és felállt a padról.

   A haza vezető út nagyon jól telt sokat nevettünk és kezdtük egyre jobban megismerni egymást.Rengeteg közös van bennünk. Remélem ez feltűnt neki is, mert nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni.

-Kendra!-szólított meg Becky ezzel teljesen megzavarva gondolat menetemet.

-Igen?-válaszoltam magamhoz térve.

-Valami baj van, olyan csendes vagy. Hírtelen annyira lehallgattál.

-Jaj nem, nincs semmi gond csak elgondolkoztam. Elgondolkoztam azon, hogy most hogyan tovább, találkoztam egy helyes és aranyos sráccal akiről mindig álmodoztam és erre mégsem lehet köztünk semmi.

-Már miért ne lehetne?-kérdezte csodálkozva.

-Hát hosszú és nem akarom,hogy hallja Alex, hogy ő a téma.

-Nyugi Alex biztos, hogy nem fogja meghallani, hiszen elment,hogy vegyen nekünk valami rágcsálni valót és még biztos, hogy nem fog jönni. Úgy hogy mond már el miért nem lehet köztetek semmi?

-Rendben.-egyeztem bele és elkezdtem sorolni a dolgokat:-Először is még azt sem tudom, hogy bejövök-e neki és ha be is jönnék, ő itt lakik Londonba én meg csak a nyár egy részét töltöm itt.Ha hazautazok ő itt marad több száz kilométerre tőlem, és én nem vagyok felkészülve sem egy új kapcsolatra.

   Amint befejeztem mondandómat megjelent Alex, három hot-doggal a kezében.

-Mi történt olyan szótlanok lettetek hirtelen talán nem jó amit hoztam?-kérdezte elég fura arcot vágva.

-Nem erről van szó.-nyugtattam meg bár nekem sem ártott volna egy kis nyugtatagatás.

-Akkor meg?

-Semmi különös csak fáradtak vagyunk meg olyan jó volt csak a csendben ácsorogni.-magyaráztam neki.

-Értem.-mondta és látszott rajta,hogy már nem annyira feszült.-Akkor mehetünk, mert amint látom tényleg elég fáradtak vagytok.-folytatta.

  Most már tényleg hazavettük az irány és bandukoltunk szép lassan minél már a felhők is tovaszálltak nem féltünk annyira,hogy megver az eső.

  Sokat nem kellett már mennünk és otthon is voltunk.Elbúcsúztunk Alextől aztán bementünk a házba. Ő még megvárta amíg beérünk és csak utána indult haza. Felmentem a szobámba, oda sétáltam az ablakhoz és csak bámultam ki. Még láttam, hogy Alex eltűnik egy kis utcában, majd elmentem az ágyamhoz és fáradtan estem bele.Egy kicsit még képeztem aztán elterültem az ágyban és csak gondolkoztam, nem jött álom a szememre. Elgondoltam,hogy holnap lehet, hogy felébredek és rájövök, hogy az egész csak egy szép álom volt. A gondolataimba lassan belefeledkeztem és egy kicsivel később már el is nyomott az álom.