29.rész

          Zavarba jöttem, mivel mindenki engem nézett, majd egyszerre mindenki suttogni kezdett. Carla küldött felém egy biztató mosolyt, majd leült két idegen ember közé. Felém nézett, majd intett, hogy menjek közelebb. 
-Nos emberek Ő itt Kendra Howel, és azt hallottam róla, hogy nagyon tehetséges.-szavai hallatán egy kissé elmosolyodtam, majd lehajtottam fejem zavaromban.-Most azért van itt, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy igazak az állítások, és tényleg tehetséges.-magyarázott tovább.
-Szia!-köszönt barátságosan egy magas, középkorú ember.-Gyere bátran közelebb. Nem eszünk meg!-viccelődött. Megnyugtató volt a tudat, hogy nem egy csapat mogorva ember előtt kell bizonyítanom, akik csak azt lesik, hogy mikor hibázom, hanem egy pár, szám szerint öt látszólag kedves, ész szimpatikus emberke előtt. Viszont az a tudat, talán mindenkinek csalódást okozok, még mindig nagyon megviselt, és ez talán az arcomon is meglátszódhatott.
-Nem kell izgulnod, csak add önmagad, és minden rendben lesz.-kacsintott rám egy másik, kissé idősebb férfi.
-Rendben.-biccentettem, majd elkezdtem mondandómat. Nagyon élveztem az egészet, és csak addig volt nehéz, amíg nem tudtam teljesen beleélni magam. Miután teljesen azonosultam a karakterrel, melyet játszanom kellett, már nem egy kihívásnak éreztem, amelyen megkel felelnem, hanem egy jó mókának, amit igazán elvesztem, és teljesen egyesültem vele. Szerintem a "nézők" is láthatták rajtam, hogy mennyire élvezem ezt az egészet, mert az egész szereplésem alatt, csal elkerekedett szemmel bámultak engem. Őszintén szólva még magamat is megleptem, azzal, hogy ennyire jól szórakoztam, miközben ettől függött a jövőm, de ott és akkor ezeket a gondolatokat félretettem, és élveztem a szereplést. Mikor befejeztem mindenki hangos tapsolásba kezdett, és sorra felálltak a helyükről, majd a színpad felé vették az irányt. Miközben lesétáltam a színpadról többen odajöttek, és gratuláltak nekem. Nem mondom, hogy nem esett jól, mert tényleg jól esett, hiszen csak pár mondatot mondtam el, és mégis ennyire elnyerte a tetszésüket. 
-Nagyon jó voltál.-jött közelebb Carla, majd szorosan megölelt. Először meglepődtem a reakcióján, de aztán és is csak megöleltem.-Kellemesen csalódtam benned.-mosolygott rám barátságosan.
-Köszönöm.-biccentettem.-Jó ezt hallani. És most mi lesz?
-Most még elmondják a véleményüket, és majd megválik, hogy hogyan lesz tovább.
-Oké.-válaszoltam kissé zavartan. Nem tagadom, hogy féltem a véleményüktől, mert mi van ha nem is tetszett nekik annyira, csak képzeltem el ezt az egészet annyira jónak? Mi van ha mégsem jön össze? Talán Mégsem vagyok annyira tehetséges mint ahogy azt mondták? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a  gondolataimban, de hamar kivertem a fejemből, mivel visszatért az és zsűrim.
-Nos Kendra.-állt fel a magas középkorú férfi. Nekem ekkor már a szívem majd kiugrott a mellkasomból, annyira izgultam.-Nagyon sajnáljuk de...-itt egy kicsit megállt, és én érzetem, hogy ennyi, vége van. Itt ért véget az álmom, ami még jóformán el sem kezdődött.-Na jó, nem húzom tovább az időt-folytatta.-Kendra...üdvözlünk a filmek világába!-kiáltotta el magát. Először fel sem fogtam mit mondott, csak állta ott üres tekintettel. Pár percbe telt mire felfogtam mit is mondott, és akkor óriási kő esett le a szívemről.
-Sikerült!-suttogtam, majd lerogytam a földre, és könnyeimmel küszködtem. Igen sírtam, de ezek öröm könnyek voltak. Sokan fel sem tudják fogni, hogy az emberek miért örülnek ennek annyira, de az aki erre vár már hosszú-hosszú ideje, és végre kimondják azt amire annyira vágyott, azok igazán tudják értékelni, hogy mit is jelent. Egyesek, csak azt látják, hogy sírnak az emberek, de azt nem tudják, hogy miért. Nem tudják, hogy mi bántja, vagy mi az amitől öröm könnyek záporoznak végig az az emberek arcán, de az aki épp a boldogságtól könnyezik, vagy pont a szomorúság miatt, azok látják igazán az értelmét a könnyeknek.
  Gondolataimból egy kéz rángatott vissza a való világba.
-Minden rendben?-kérdezte aggódva Carla.-Jól vagy?
-Igen persze...csak még most sem hiszem el. Sikerült, tényleg sikerült.-borultam nyakába.
-Igen, nagyon ügyes, és tehetséges vagy. Tudtam, hogy sikerülni fog.-simított végig a hátamon.
-Köszönöm, hogy támogattál, és hogy segítettél. Nélküled sehol sem lennék.-motyogtam.
-Ugyan már, ne nekem köszönt, inkább Beckyéknek, mert ők hívtak fel, hogy segítenem kéne nekik valamiben.
-Igazad van. El kell újságolnom a jó hírt.-vettem elő a telefonom.
-Várj!-állított le.-Ne telefonálj, hiszen megtudod mondani nekik személyesen is.-mondta, majd visszarakta a telefonom e zsebembe. Én csak értetlenül néztem rá, amikor nyílt az ajtó, és a szüleim, a lányok, és Josh lépett be rajta. Kell ennél több? Nem hiszem. Végre az álmom valóra válik, és eközben végig mellettem állnak azok akiket mindennél jobban szeretek. Nem hiszem, hogy lehetne ennél többet kívánni.
-Apa, anya!-futottam oda hozzuk, majd a nyakukba szöktem, és szorosan átöleltem őket.-Sikerült! Megcsináltam!-ujjongtam.
-Nagyon büszkék vagyunk rád!-mondta anya.
-Én mindig is tudtam, hogy sikerülni fog.-puszilt meg apa.
-Szeretlek titeket!-szorítottam még erősebben magamhoz.
-Mi is téged.-mondták egyszerre, majd elnevették magukat.
 Ezután a lányokhoz mentem, és velük is derültem egy ideig. Szándékosan hagytam Josht utolsónak, hogy hosszasan, és nyugodtan tudjunk beszélni. 
-Ki jössz velem egy kicsit?-kérdeztem, mikor odaléptem hozzá.
-Persze.-kulcsolta össze kezünket.
Mikor kiléptünk az épület elé szembe fordultam vele, és mélyen szemébe néztem.
-Gratulálok.-mondta nagy mosollyal az arcán.
-Köszönöm.-kulcsoltam kezeim nyaka köré. Ő derekamra helyezte övéit, és közelebb húzott magához. Már csak pár centi volt ajkaink között, éreztem arcomon leheletét, de nem csókolt meg. 
-Szeretlek.-suttogta, majd felkapott, és megpörgetett. Nagyszerű, így sincs erő a lábamban amikor a közelében vagyok, és ez még egy lapáttal rátett a dolgokra. Szorosan öleltem nyakát, mert féltem, hogy elejt, bár tudtam, hogy ez nem következhet be, mivel erős karjaival tart, és nem engedi, hogy bármi baj történjen velem. Nem hagyta, hogy leszálljak öléből, így ott maradtam, és vállába temettem arcomat.
-Szeretlek!-néztem a szemeibe.
-Én is téged!-mondta, és lassan megcsókolt. Az egész egy filmbe illő jelenet volt, amit az én imádni való családom tett tönkre. Nem tudom őket hibáztatni ezért, mert nem tudhatták, hogy mi épp mit csinálunk. Azért mégis kicsit szomorú voltam, hogy így lett vége az egész jelenetnek.
-Hupsz, bocsi.-torpant meg Monica.-Nem akartunk megzavarni semmit.
-Nem baj.-legyintettem, de legbelül azért kicsit tomboltam az egész miatt. Leszálltam Josh öléből, majd összekulcsoltuk a kezeinket, és úgy ballagtunk haza. 

**Josh szemszöge**

  Kendra majd kicsattan az örömtől, amit megis értek, mivel egy nagy álma vált valóra. Ha ő boldog én is az vagyok, és nem fogok kételkedni benne. Tudom, hogy szeret, és hogy nem fog elhagyni. Az meg, hogy a családja elfogad, és támogat minket még inkább megerősít. Volt szerencsém beszélni a szüleivel, amíg vártuk Kendra szereplését, és rájöttem, hogy nagyon kedves család. Kendra nagyon szerencsés lány, hogy ilyen szülei vannak, és hogy mindenki ennyire támogassa Őt a céljai elérésében. Neki mindenből a legjobb jár, mert azt érdemli, szerintem keresve sem találnánk még egy ennyire nagyszerű lányt. Igaz neki is vannak hibái, mint mindenki másnak, de ő így van jól, és mi így szeretjük. 

**Monica szemszöge**

Tényleg tiszta szívből örülök Kendra boldogságának, és remélem, hogy most már tényleg minden rendbe jön. Nem szeretném, Őt  újra szenvedni látni. Szenvedett már épp eleget egy barom miatt, de jó látni, hogy végre talált egy helyes fiút, aki a legjobbat hozza ki belőle, és akivel nagyon jól összeillenek. 
-Hé, lányok mi lenne, ha elennénk egyet sétálni?-törte meg a jóleső csendet Becky.-Még úgy is olyan korán van, és szeretnék beszélni valamiről veletek.
-De kis titokzatos valaki!-kacsintott rá Kendra.-De nekem megfelel. Anya ugye elmehetek?-nézett boci szemekkel az anyukájára.
-Persze kicsim.-Bólintott rá az anyukája.
-Köszi. És Josh ugye nem haragszol, hogy nem velem töltöm a délutánt?-fordult Joshhoz.
-Dehogy haragszom. Menj és érezd jól magad!-nyomott egy puszit Kendra homlokára. Erről beszéltem. Lemond a közöm programjukról, csak, hogy Kendra boldog legyen. Itt mutatkozik meg az igaz szerelem.
-Na és te Monica? Mit szólsz az ötlethez?-nézett rám kíváncsi tekintettel Becky.
-Nekem megfelel.-mosolyogtam.-Csak el kell mondanod mi az amit nem tudunk itt megbeszélni.-álltam meg egy pillanatra.
-Oké, elmondom.-biccentett.
-Akkor mi megyünk.-mondta Kendra, majd elköszönt a szüleitől, és egy rövid csókkal Joshtól is.
-Akkor gyerünk!-karolt belénk Becky, és elindult a másik irányba.Valamitől nagyon felpörgött, csak nem hajlandó elárulni az okát. De ő már csak ilyen. A mi kis dilis, de ugyanakkor imádni való barátnőnk. És szerintem ezt kijelenthetem Kendra nevében is.

28.rész

 


        **Josh szemszöge**

 Kendra nagyon boldognak tűnt, és ha ő boldog én is az vagyok. Annyira jó őt boldognak látni. Kendra egy nagyszerű lány, az én nagyszerű barátnőm. Teljes szívemből szeretem, és bár nem vagyok az a romantikus tipus, de abban biztos vagyok, hogy nem tudnám elviselni, ha elveszteném. Félek tőle, hogy ez bekövetkezhet. Talán ezért is reagáltam annyira rosszul a bejelentésére, miszerint színészkedni akar. Tehetséges, kedves, és csinos lány. Minden fiú álma. Megrémít, hogy ha híres lesz, majd rengeteg fiú fogja lesni kívánságait, és sokan szeretnék majd meghódítani. Mi lesz ha talál egy jobb fiút, aki híres gazdag, és tényleg szereti Őt? Akkor mi lesz velem? Én csak egy átlagos fiú vagyok, akinek nincs semmi különös tehetsége. Egy átlagos kaliforniai srác. Ő meg híres lesz, és talán én már nem is fogok számítani neki, mivel több nálam nagyszerűbb srác is fog loholni utána. 
  Kételyek gyötörnek már napok óta, amiket próbálok elnyomni magamban, de ez egyre nehezebb lesz, és előbb vagy utóbb Kendra is rájön, hogy valami nincs rendben. Én nem akarom Őt az én hülyeségeimmel fárasztani, de ezt mégis meg kell beszéljem vele. 
  Szerencsére nem tudtam tovább emészteni magam a buta, de lehet, hogy nem alaptalan gondolatokkal, mert találkozóm volt Kendrával. Gyorsan eltereltem gondolataimat erről a témáról, és próbáltam csak arra koncentrálni, hogy hamarosan láthatom életem szerelmét. Na jó ez most nyálasan hangzott, főleg egy fiú szájából, de ez akkor is így van, és nem fogom véka alá rejteni az érzéseimet. Én nem vagyok olyan.

Előbb értem oda a parkba, mint Kendra, így leültem egy kissé eldugott padra, és az eget bámultam, mikor megláttam egy felém közeledő, ismerős alakot. Szívem nagyot dobbant, és csak vártam, hogy újra csókolhassam, és ölelhessem őt. Ez már biztos hogy szerelem.


**Kendra szemszöge**

Végre megpillantottam Josht. Épp az eget pásztázta amikor odaértem, majd felállt, és szorosan magához szorított. Erős, de mégis gyengéd karjaiban biztonságban érzem magam, és soha nem szeretném, hogy ez a biztonságot jelentő kar, és fiú eltávolodjon tőlem. Abba belehalnék.
-Szia.-bújtam szorosan hozzá, és beszívtam az illatát. Egyszerűen leírhatatlan amit érzek amikor vele vagyok. 
-Szia.-mosolygott rám, majd közelebb hajolt, és egy rövid csókkal köszöntött.-Mi az a fontos dolog, amit elszeretnél mondani?-húzódott távolabb.
-Végre minden megoldódni látszik.-ültem le a padra, és mellém húztam Josht.-A lányok segítségével végre valóra válni látszik az álmom. Ma délelőtt csajos napot tartottunk, aminek a végére egy nagy meglepetést szerveztek. Találkoztam egy nővel, aki holnap délelőtt találkozni fogok, és megnézi, hogy mit tudok. Lehet, hogy tényleg szinésznő leszek!-ujjongtam. Már-már úgy nézhettem ki mint egy öt éves, annyira derültem az egésztől. Szó szerint pörögtem.
-Ez nagyszerű édesem!-mosolygott Josh, de láttam a szemében, hogy valami nincs rendben. Valami bántotta, de nem akarta nekem elmondani. Kérdezzek rá, vagy várjam meg, hogy magától mondja el? Lehet, hogy a második lenne a helyes választás, de akkor lehet, hogy soha nem mondja el. "Rákérdezek!" határoztam el magamban.
-Valami baj van?-fordultam felé komoly tekintettel.
-Nem, nincs.-próbált nyugtatni, de engem nem tud átverni. Abban én vagyok a legjobb, és még sokat kell tanulnia tőlem, hogy túljárjon az eszemen.
-De látom, hogy van valami. Mond el, kérlek.-akadékoskodtam.
-Rendben.-sóhajtott fel.-Igen tényleg van valami.-sütötte le szemeit.-Kendra én félek!-szűrte ki fogai között.
-De mégis mitől?-próbáltam szemébe nézne, de ő kerülte a tekintetem.
-Ettől az egésztől.-bökte ki.-Te híres leszel, én meg csak egy átlagos srác, akinek nincs semmi különösebb tehetsége. Rengeteg fiú lesz akinek majd tetszeni fogsz, és megakar hódítani, és lehet, hogy majd találsz egy nálam jobb, és érdekesebb fiút. Akkor mi lesz velem? Mi lesz velünk?-nézett mélyen a szemembe.
-Hé, te kis buta.-fúrtam mélyen tekintetem az övébe.-Mégis mi lenne? Én szeretlek téged, és remélem, hogy te is engem, és ennél nem kell több. Tudod, a szerelem mindennél erősebb.-mondtam. Na már csak ez hiányzott. Én kell lelket öntsek belé, még ilyen dologban sem volt részem.  Annyira nyálas amit mondtam, és még én is csodálkozok magamon, mivel soha nem voltam az a hű de romantikus típus. Na jó nem azt mondom, hogy nem néztem meg pár csöpögős filmet, de nem voltam a nyálazós fajta. Már tudom, hogy talán legbelül mégis, és csak egy olyan fiú tudta kihozni belőlem, mint Josh. Valahogy Alexnél soha nem éreztem azt, hogy remegni kezd a térdem, vagy pillangók repdesnek a gyomromban, sőt eszembe se jutottak az ilyen szerelmes szövegek. Tényleg nem volt köztünk szerelem, de talán még szeretet se. Viszont Joshhal egész más a helyzet, ha a közelében vagyok mindig izgulok, zavarban vagyok, és csak úgy jönnek a szavak. Néha már úgy érzem ciki amiket mondok. Jól mondják, hogy a szerelem elveszi az ember eszét. Bárki is fogalmazta meg, de annak teljes mértékbe igaza volt, van, és lesz.
-Biztosíthatlak a felől, hogy én is nagyon szeretlek.-jelent meg arcán egy halvány mosoly.
-Akkor meg ne gondolj hülyeségekre. Tudd, hogy soha nem hagynálak el, és kérlek bízz bennem.-húzódtam közelebb hozzá, majd fejem vállára döntöttem.
-Bízok benned, és sajnálom, hogy a hülyeségeimmel fárasztalak.-simított végig a hátamon.
-Nem fárasztasz, sőt jó, hogy elmondtad és megtudtuk beszélni.-néztem fel rá. Ő nem mondott semmit, csak közelebb hajolt, és megcsókolt. Erről beszéltem. Mindig annyira letud venni a lábamról, és ahhoz elég egy csók is. Nem kell romantikus vacsora, vagy fényűzés. Nekem az is elég, hogy mellettem van, bizik bennem, szeret és mindig mellettem áll. És én is támogatom Őt amiben tudom, és együtt kibírjuk a színészet hátrányait is. Mivel mindketten tudjuk, hogy híresnek lenni nem könnyű, így biztosan lesznek rosszakaróim is, de lesznek akik folyton körülöttem fognak legyeskedni egy kis rivaldafényért. De bízom benne, hogy barátok is fogok találni, és nem csak ellenséget. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy hosszú az út amit meg kell tennem, és nem lesz könnyű, de a mai világban mi az ami könnyű, és amiért nem kell küzdeni? Valamilyen szinten mindenért megkel küzdeni. Az más, hogy van aki csak csettint, és mindene meglesz, de az nem tudja mi az, hogy harc és kudarc. Az olyan ember nem tud élni, és nem tudja élvezni azt amilye van. Én soha nem akarok ilyen ember lenni. Inkább harcolok, és kudarcot vallok, ha nem tudom teljesíteni a feladatom, de nem akarok azokra a besavanyodott emberekre hasonlítani.

~*~

A tegnap nagyon jól éreztem Joshhal magam, és örültem, hogy bizik bennem annyira, hogy elmondja mi bántja. És bár hülyeség amik miatt aggódik, de megértem. Egyikünknek sem lesz egyszerű, de majd együtt átvészeljük. És erről jut eszembe, sietnem kell, ha nem akarok elkésni a castingról. Ja, és persze, hogy nem akarok, mivel ettől függ a jövőm. Gyorsan berohantam a fürdőbe, és felkaptam magamra az este előkészített ruhámat. A lányok segítségével kiválasztottuk a "megfelelő" ruhát, ami se nem túl közönséges, se nem túl egyhangú. Olyan igazi Kendrás. Végül egy egyszerű fehér ruhára esett a választás, egy kis zöldes farmer kabáttal. Nem akartam nagyon túlöltözni, így ez tökéletes volt. Már késő volt, mire teljesen elkészültem, ugyanis a reggel szerencsésen elaludtam. Mit is mondhatnék. Ez a nap is jól kezdődött, csak azt remélem, hogy az egész napom nem rohangálásból fog állni. És remélem, hogy sikerül elkápráztatnom Carla kisasszonyt. Nem szeretnék sem neki, sem a szüleimnek, sem a lányoknak csalódást okozni, mivel ha ők nem lennének az egész még az eszembe sem jutott volna. Na meg persze ott van Josh is aki végig mellettem állt, és most, hogy tudom a félelmeit, még inkább csodálom, mert nem azt akarta, hogy lemondjak az álmomról, csak, hogy vele lehessek. Nem. Ő nekem akar jót, még ha ez neki nagyon nehéz is. Egy igazi herceg. Az én hercegem.

-Kendra! Indulnod kéne.-rángatott vissza a valóságba anya.

-Már indulok is.-rohantam le a lépcsőn.-Szorítsatok. Sziasztok!-rohantam ki az ajtón, de még mielőtt behúztam volna az ajtót még hallottam, hogy apa azt mondta, hogy ügyes leszek, és sikerülni fog. El sem hiszem, hogy tényleg velem történik ez az egész. 

Mikor odaértem a a megadott címre, azt hittem képzelődöm. Egy hatalmas épület díszelgett előttem, amilyet eddig csak a filmekben láttam. Ahogy közelebb mentem megpillantottam egy ismerős alakot.

-Jó reggelt Kendra.-fordult felém Carla.

-Jó reggelt.-köszöntem egy kissé félénken.-Itt lesz a meghallgatásom?

-Igen.-válaszolta udvariasan.-Gyere utánam.-indult el, és intette, hogy kövessem. Beléptünk a hatalmas épület ajtaján, majd még jobban elkerekedtek a szemeim.

-Ez csodálatos.-csúszott ki a számon egy sóhajtás kíséretében.-Elnézést!-kaptam kezem a szám elé.

-Ugyan már, nincs miért bocsánatot kérned.-mosolygott kedvesen Carla.

-Rendben.-bólintottam.-És ön itt dolgozik?-kérdeztem félénken.

-Először is nyugodtan tegezz, és szólíts csak Carlának, másodszor meg igen, itt dolgozom.

-Rendben Carla.-jelent meg egy halvány mosoly az arcomon.

-Erre gyere.-mutatott egy ajtó fele.-Már várnak minket.-nézett rám egy pillanatra, majd kinyitotta az ajtót. Mi az hogy várnak minket? Én úgy tudtam, hogy csak Calra lesz jelen, nem egy csomó, számomra idegen ember előtt kell majd szerepelnem. Beléptem az ajtón, majd hirtelen minden szem rám szegeződött...

27.rész

   Mint mondtam egyszer mindennek vége lesz, így ennek a csodálatos estének is vége lett. Nagyon jól éreztem magam Joshhal, és remélem, hogy még sok ilyen esténk lesz együtt, szeretetben, és békességben. Az biztos, hogy ez volt életem legjobb estéje. 

  Másnap reggel későig aludtam, mivel az este későn is feküdtem le. Lebandukoltam az ebédlőbe, ahol már mindenki nagyon fitt volt, és épp reggelizni készültek.
-Szia kicsim.-köszöntött anya.-Gyere, készítettem neked is reggelit.
-Köszi.-nyomtam egy puszit az arcára, majd leültem az asztalhoz. A kedvenc reggelimet készítette nekem. Annyira imádom a szüleimet. Pontosan tudják, hogy mi a kedvenc ételem, hogy miket szeretek, és mindig próbálnak a kedvembe járni. Nem mondhatom azt, hogy el vagyok kényeztetve, mert ez nem így van, de azért jól esik, hogy ennyire figyelnek rám. Reggeliztem, majd végre megtartottuk a rég tervezett csajos napot. Örültem, hogy így hármasban töltsük a napot, és csak vásárolgatunk, és beszélgetünk. A csajok nagyon aranyosak, és mindig megtudnak valamivel lepni. Ez most sem volt másképp.
   Mozizással kezdtünk, ahol egy nagyon jó filmet láttunk. Nagyon jól választottak a csajok. Nagyon élveztem az egészet. A film után elmentünk bekapni valamit, majd vásárolgattunk egy kicsit. Igazi csajos program. Majd a csajok egy kávézóba akartak menni, amit én nagyon furcsálltam, mivel nem szokásuk ilyen helyekre járni.
-Miért is megyünk mi oda?-kiváncsiskodtam.
-Vajon miért szoktak az emberek kávézóba járni?-kérdezett vissza Becky.
-Majd ti elmondjátok.-zártam rövidre a válaszom.
-Majd te meglátod!-vágott vissza Monica. Már megint valami meglepetés tartogatnak nekem? Annyira idegesít, hogy én soha semmiről nem tudok. De hát ez a meglepetés lényege, vagy nem? Beckyék nem akartak többet elárulni, így nem tudtam mást tenni, minthogy türelmesen vártam amíg odaértünk.
  Leültünk egy asztalhoz, majd csendben várakoztunk.
-Na ebből elég!-álltam fel.-Ha nem mondjátok meg mit terveztek, akkor inkább elmegyek.-jelentettem ki.
-Ülj már vissza.-szólt rám Monica.-Mindjárt mindent megtudsz.
-Már itt is jön.-bökte meg Becky Monicát.
-Ki jön, és hol?-türelmetlenkedtem.
-Türelem!-intett le Becky. De kedves, már annyiszor kérdeztem meg, hogy mit terveznek, de nem mondtak semmit, és még azt is elvárják, hogy türelmes legyek.
-Hát jó.-sóhajtottam, majd visszaültem az asztalhoz. 
  Kis idő múlva nyílt az ajtó, és egy elegáns nő lépett be. Becky felállt, és intette, hogy hozzánk kell jönnie. Aha. Szóval őt vártuk. De ki ő? És honnan ismerik Beckyék? 
-Jó napot!-köszöntötték egyszerre a csajok. Én csak álltam, jobban mondva ültem ott, és néztem, amint beszélgetnek hárman valamiről, majd rám nézett a nő, és bólintott. Szóval én voltam a téma. Csak azt nem értem, hogy mit tudtak rólam beszélni, hisz én egy átlagos lány vagyok, semmi másba nem vagyok különb mint a többi, velem egykorú lány.
-Jó napot! Carla Bines vagyok!-nyújtotta felém a kezét.
-Jó napot! Én meg Kendra Howel.-fogtam vele kezet. Látszott rajta, hogy mennyire elegáns, és jól nevelt volt. Biztos, hogy egy előkelőséggel van dolgom, csak azt nem értem, hogy mit akar tőlem. Szerintem látta a kíváncsi tekintetem, mert elmondta, hogy mi ügyből van most itt.
-Most biztos azon gondolkodsz, hogy mit akarok tőled.-kezdte. Én csak egy biccentéssel válaszoltam a nem is kérdés, inkább kijelentésre.-Rendben. Elmondom.-bólintott. Titkon reméltem is, hogy majdcsak megmagyarázza az egészet.-A barátnőid felhívtak a tegnap, hogy szeretnék, ha segítenék nekik. Hogy miben? Abban, hogy színésznő lehess...
-Hogy mi?-vágtam szavába. Felhívták, hogy segítsen nekem az élet célomat elérni. Hát nem ők a világ legjobb barátnői? De biza, hogy Ők.
-Jól hallottad. Szeretném, ha holnap találkozhatnánk, hogy megmutasd mit tudsz. Remélem tényleg nagyon ügyes vagy. Ha így van akkor holnap elmondom, hogy mi fog következni ezután. Persze csak ha te is szeretnéd.
-Hát persze, hogy szeretném.-derültem. Annyira boldog voltam, hogy akár madarat is lehetett volna fogatni velem.-Akkor holnap milyenkor?
  Elmondta a címet, és az időpontot, majd távozott. Ekkor Beckyék rohantam hozzám, és szöktek a nyakamba.
-Na minden jól ment?-érdeklődtek.
-Nagyon jól ment  minden.-öleltem át szorosan.-Imádlak titeket.
-Tudjuk.-nevette el magát Becky.
-Hah...na jól nézünk ki. Kis egoisták.-néztem rájuk összehúzott szemekkel, de aztán én is felnevettem. Láttam, hogy a vendégek nem igazán nézik jó szemmel, hogy hangosan vihogunk, és bökdössük egymást, így inkább fizettünk, és kijöttünk a kávézóból. 
-És akkor már színésznő vagy?-érdeklődött Becky.
-Még nagyon messze állok a színésznőtől, de majd egyszer talán a kérdésedre igennel válaszolhatok.-feleltem.
-Biztosan így lesz.-bíztatott Monica. Annyira jó, hogy ő is mellettem áll, mivel Becky kissé szétszórt, és szeleburdi, mig Monica érettebb, és másként látja a világot. Tökéletes ellentétei egymásnak, és talán ezért lettek ennyire jó barátnők. És vagyok én, aki kicsit mindkettő. Ha kell tudok komoly is lenni, de én is inkább örülünk mindennek, és élvezem amíg lehet. A nagy izgalom közepette el is felejtettem értesíteni apáékat, és Josht.
-Beszélne kell apáékkal.-vettem elő a mobilom.
-Ők már mindent tudnak.-szólt közbe Monica.
-Oké. Akkor beszélek Joshhal. Vagy őt is beavattátok?-néztem rájuk kérdőn.
-Nem, ő nem tud semmit, mert tuti, hogy elmondta volna  neked.-magyarázta Monica.
-Ez igaz.-gondolkoztam el rajta.
-Na ugye?-mosolygott Becky. Nem szóltam semmit, csak elvettem a telefonomat, és tárcsáztam. Pár csöngés után Josh felvette, és vidáman szólt bele.
-Szia kicsim mi újság?-érdeklődött.
-Újság az van. De személyesen akarom elmondani.-válaszoltam.
-De ugye minden rendben?
-Minden a legnagyobb rendben.-mondtam.-Egy óra múlva a közeli parkban jó, ha találkozunk?
-Remek.-válaszolt.-Szeretlek, szia!-köszönt el.
-Én is szeretlek. Szia.-nyomtam ki a telefont. Egy óra múlva végre ismét vele lehetek. Tudom, hogy  mindig nem lehetünk együtt, de az nem jelenti azt, hogy amikor nincs velem nem hiányzik, és nem gondolok rá. De igen. Néha van, hogy annyira elmerülök a gondolataimban, hogy teljesen kizárom a környezetem, és csak rá tudok gondolni. De már csak egy óra, és megint látom...

26.rész

      Kézen fogva sétáltunk. Elhaladtunk egy fagyi stand mellett, és vettünk egy-egy fagyit. Nagyon figyelmes, és aranyos volt. Leültünk egy padra, és ott beszélgettünk. Elhatároztam, hogy elmondom neki a terveimet. Lehet, hogy nem fog neki tetszeni, mivel sokat leszek távol tőle, ha szerencsém lesz, és észreveszik az állítólagos tehetségem. Mély levegőt vettem, és szemeibe néztem.

-Josh, mondanom kell valamit.-kezdtem bele mondandómba.

-Ugye megint nem azt akarod mondani, hogy esni fog.-viccelődött. Én ezt nem találtam annyira viccesnek, mivel nagyon fontos dologról akartam vele beszélni, de ezt Ő nem tudhatta, így nem hibáztatom.

-Nem, nem azt akarom mondani.-varázsoltam arcomra egy álmosolyt.-Valami komoly dologról.-vágtam nagyon arcot.

-Ugye nem akarsz elhagyni?-rémült meg.

-Nem, dehogy is.-nevettem el magam. Kis butus, olyannak képzel, hogy egyik nap szerelmet vallok neki, másnap meg elhagyom? Én nem akartam szakítani vele, de féltem, hogy mondandóm után Ő teszi majd meg.-Ha hagynád, hogy elmondjam, akkor nem kellene találgass.-böktem oldalba.

-Igazad van.-helyeselt.-Akkor ki vele.-nézett rám szép barna szemeivel.

-Rendben. Arról lenne szó, hogy apáék azt mondják tehetséges színésznő lehetnék, és hogy próbáljak szerencsét. A véleményedet szeretném kérni ebben az ügyben.-magyaráztam.-Én is nagyon szeretnék színészkedni, de gondoltam megbeszélem veled. A jövőmről van szó, és szeretném ezt csinálni. Remélem elfogadod.-kérdőn néztem reá.

-Ha te már döntöttél akkor mégis mit számít a véleményem?-kérdezte kissé feldúltam.

-Most megint mi bajod?-háborodtam fel. Igen, igaz, hogy akárhogy is de megpróbálom, de azért örültem volna, ha elmondja a véleményét. De Ő mégis csak háborog, hogy kihagytam a döntésből. Nem értem. Annyira furcsa ez az egész.

-Semmi.-mondta, majd felállt, és indulni készült.

-Őszintén nem értelek!-húztam vissza.-Most megint mit csináltam magyarázd már el!-ordítottam, majd elcsuklott a hangom. Éreztem ahogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon, de rögtön le is törültem, nem akartam, hogy sírni lásson. A büszkeségem nem engedte.-Igen, igaz, hogy eldöntöttem mit akarok csinálni, de azért kíváncsi vagyok a véleményedre is!-keltem ki magamból. Nem engedem, hogy megint magyarázat nélkül eltűnjön, majd egy pár nap múlva előálljon valami kifogással, hogy miért hagyott fa képnél. Most el kell magyaráznia nekem mi baja van.

-Te nem értesz engem?-fordult felém, és kihúzta karját a szorításomból.-Én vagyok az aki nem ért semmit. Most jött rendbe minden, végre kicsit boldogok lehetnénk, erre te elakarsz menni. Tudod, én örülök, ha boldog vagy, és azt csinálod amit szeretsz, de nem tudom felfogni, hogy hírtelen mennyire más lettél. Egy reggeli kis „színnjátszás” és máris színésznő akarsz lenni. Ugye tudod, hogy ez nem megy ilyen könnyen?-ironizált.

-Igen, tudom, de talán ha mellettem állnál könnyebb lenne, és nem elbátortalanítanál. Csak hogy tudd tényleg  szeretek színészkedni, és azért amiért nem állsz mellettem én még megpróbálom. Ha tetszik ha nem. Szia.-köszöntem el, majd elindultam haza. Mikor már nem láthatott leültem a járda szélére, arcomat kezeim közé temettem, és sírni kezdtem. Iszonyatosan folytak a könnyeim, és nem tudtam mit tenni, csak ki kellett valahogy adjam magamból a dühöt, és a csalódottságot. Nem érdekelt hányan láthatnak, és nézhetnek hülyének. Nem számít a véleményük, ha nekem ehhez van kedvem ezt csinálom. A járda szélén ülök, és zokogok. Senkinek semmi köze. Nem tudom mennyi ideje ülhettem ott amikor valaki hátulról megölelt, és megpuszilt. Felemeltem a fejem, és Joshhal találtam szembe magam. Szomorú, megbánó arcot vágott. Látszott, hogy megbánta az egészet, és hogy átgondolta amiket a fejéhez vágtam.

-Szeretlek!-bújtam hozzá.

-Én is szeretlek!-ölelt át.-És bocsánatot szeretnék kérni az előbbi viselkedésemért.-suttogta.-Nagyon rosszul reagáltam le ezt az egészet. Ha ezt szeretnéd csinálni én mindenben támogatlak majd, és segítlek amiben tudlak.-nyomott egy puszit a homlokomra.

-Tudom, hogy veled is megkellet volna beszélnem mielőtt döntök, de nem gondoltam, hogy ez annyira fog téged bántani.-ismertem be, hogy én is tévedtem.

-Nem várhatom el, hogy mindig szerintem éljél, mert ez így nem helyes. Tedd azt amit szeretsz, és ami boldoggá tesz, mert ha te boldog vagy akkor én is.-nyugtatott meg.

 Mélyen szemébe fúrtam a tekintetem, és láttam az őszinteséget benne. Tényleg így gondolta.

-Szeretlek.-suttogtam, majd közelebb hajoltam hozzá.

-Szeretlek.-mosolygott, majd lassan közeledett hozzám. Már annyira közel volt hozzám, hogy éreztem a leheletét, majd lassan ajkait ajkamra tapasztotta. A lepkék ismét repdesni kezdtek a gyomromban, és nehezebben lélegeztem. Szeretem, annyira szeretem. Kár, hogy erre nem jöttem rá hamarabb, mert akkor az egész Alex ügy meg sem történt volna. De már megtörtént nem lehet változtatni rajta. Ez még egy fekete folt az emlékeim között. Ja és megvolt az első veszekedésünk is Joshhal, ami végül is jól végződött, mert most még boldogabbak vagyunk mint eddig.

  Sokáig sétáltunk, és beszélgettünk Joshhal, de aztán kezdett besötétedni, és fáztam is, így inkább hazakísért.

-Nem jössz be?-kérdeztem, mikor az ajtóhoz léptem.-Gyere vacsorázz velünk.

-Sajnálom, de kell menjek haza, még sok dolgom van, és fáradt is vagyok. Majd máskor.-ígérte meg.

-Rendben, akkor szia.-léptem közelebb hozza. Ő nem mondott semmit, csak óvatosan megcsókolt.

-Szeretlek.-húzódott távolabb, majd indult Ő is haza.

-Én is. Nagyon!-kiáltottam utána. Hátrafordult, és egy mosollyal búcsúzott. Annyira helyes amikor mosolyog. Mit is beszélek. Ő mindig nagyon helyes. Akár mosolyog akár nem.

  Beléptem a házba, ahol Becky, és Monica a nyakamba szökve üdvözölt.

-Sziasztok.-köszöntem, mikor elengedtek, és ismét kaptam levegőt.

-Na mi volt?-érdeklődött Becky.

-Mindent tudni akarunk.-jelentette ki Monica.

-Jajj de kíváncsiak vagytok.-röhögtem el magam.

-Ez van.-mondták egyszerre.

   Leültem a kanapéra, és elmeséltem mindent. Vagyis csak majdnem mindent. Nem mondtam el, hogy összevesztünk, mert egyrészt nem tartottam fontosnak, másrészt meg már megbeszéltük. Akkor meg minek ismételjem folyton. Nagyon örültek, hogy elfogadta a döntésem, és hogy mellettem áll.

   Mivel már elég fáradt voltam, így felmentem a szobámba és szó szerint beleestem az ágyba. Mivel még túl korán lett volna az alváshoz, így belemerültem a gondolataimba. Elgondolkoztam azon, hogy mi minden történt ma velem, nagy mosoly ült ki az arcomra amikor Joshra gondoltam, és a vele töltött percekre. Így visszagondolva a veszekedésünkre, már belátom, hogy kicsit mindketten túlreagáltuk az egészet. De szerencsére megbeszéltük és minden  rendben. Hírtelen valami zaj kizökkentett a gondolataimból, és összerezzentem. Nem tudtam mi lehet, de valahogy nagyon furcsa volt az egész. A zaj megismétlődött, én meg fülelni kezdtem. És megint hallottam. Az ablak felől jött. Lassan odasétáltam, majd félve kinéztem rajta.

 -Hála az égnek!-sóhajtottam. Félelmem hiába való volt. Csak Josh dobálta kavicsokkal az ablakomat. Széles mosoly ült ki az arcomra, majd kinyitottam az ablakot.

-Mit keresel te itt?-kiáltottam le.-Tudod mennyire megrémültem?-tártam szét a karom.

-Nem állt szándékomban megijeszteni, de sajnálom, hogy mégis sikerült.-magyarázkodott.-Csak szeretnék mutatni neked valamit.

-Most?-kerekedtek a szemeim.

-Igen, most. De ha nem szeretnéd látni már itt sem vagyok.-fordult meg, és indult haza.

-Várj!-kiáltottam utána.-Csak egy perc és ott vagyok.

-Így már más.-kacsintott, és pimaszul rám mosolygott.-Itt várlak. De siess nem akarom lekésni.

  Lekésni, de mit? Mégis mire készül? Ilyenkor mégis mit tudna nekem mutatni? Na majd meglátjuk. Bízom benne, és tudom, hogy nem eshet semmi bajom vele.

Lerohantam a lépcsőn, és szóltam anyáéknak, hogy elmegyek egy kis időre.

-És mégis hova?-érdeklődött anya.

-Josh szeretne nekem mutatni valamit. Kint vár.

-Rendben, de vigyázz magadra.-nyomott egy puszit a homlokomra.

-Vigyázok. Ígérem.

 Miután anya rendesen kifaggatott végre elengedett, így egyenesen rohantam Josh ölelő karjai közé. Kezeit szorosan derekam közé fonta, én meg nyaka köré kulcsoltam az enyémeket, és hosszasan megcsókoltuk egymást.

-És mégis hova megyünk?-kérdeztem.

-Az meglepetés!-fogta rövidre válaszát.

-Ó Oké.-bólintottam.

   Bekötötte a szemem, és kézen fogva vezetett. Egyszer majdnem pofára estem, de ő annyira figyelt rám, hogy még azelőtt megfogott mielőtt elestem volna.

-Ott vagyunk már?-türelmetlenkedtem.-És egyébként is hová megyünk?

-Kendra!-szólt rám.-Még nem vagyunk ott, és nem fogom megmondani, hogy hova megyünk, mivel ez egy MEGLEPETÉS!-hangsúlyozta ki az utolsó szót.

-De né tudni akarom!-ellenkeztem.

-Reménytelen vagy!-nevette el magát.-Neked már meglepetést sem lehet csinálni. Amúgy itt vagyunk.-állított meg, majd levette a szememről a kendőt.

  Egy nagy parkba hozott, ahol minden felé boldog szerelmesek üldögéltek a füvön, és beszélgettek. Egy kis kosár és egy lepedő jelezte a helyet ahová leültünk. Josh kipakolt a kosárból, amiben rengeteg finomabbnál finomabb étel volt. Nagyon jó telt az este, és még hátra volt a fény pontja. Egyszer csak valami lassú, és halk zene indult, amire majdnem  mindenki felállt és táncolt.

-Felkérhetlek egy táncra?-nyújtotta felém a kezét Josh.

-Ezer örömmel.-fogadtam el a kérést.

 Mi is csatlakoztunk a romantikázó párok közé, és élveztük a zenét. Egyszer csak valami nagy fény terítette be az eget. Kicsit távolabb húzódtam Joshtól, és kíváncsian kémleltem az eget. Hamarosan ismét egy fény csóva jelent meg az égen. Tűzijáték volt. Josh hátulról átölelt, és együtt bámultuk az eget. Annyira romantikus, és tökéletes volt az egész. Nem tudom, hogy ez Josh műve volt-e vagy sem, de akkor is ez volt életem legjobb éjszakája.

-Szeretlek!-suttogta.

-Én is nagyon-nagyon szeretlek. És örökké szeretni foglak.-fordultam felé.

 Átölelt, és szenvedélyesen megcsókolt. Eszméletlenül jól csókol. Minden egyes testrészem beleremegett a csókjától. Egy már biztos, örülten, és menthetetlenül szerelmes vagyok belé. Reméltem, hogy soha nem fog véget érni ez az este, de sajnos mint mindennek ennek is egyszer vége kellett legyen....

25.rész

    Josh megvárta míg elállt az eső, majd hazament. Furcsa volt, nagyon furcsa, mivel még csak most jöttem rá mit érzek iránta, de ha nincs a közelembe olyan mintha csak fél ember lennék. Egész kicsi korom óta ismerem, és mindig is nagyon jóba voltunk, de ez most más. Nagyon más, de jó értelembe.

   Vacsoráztam, majd felmentem a szobámba, és lefeküdtem. A tévében semmi érdekeset nem láttam, de mivel nem voltam még álmos, így muszáj volt elfoglalnom magam. Elővettem a telefonom, és felhívtam Beckyt. Elújságoltam neki hogy mi történt. Monica a napot Beckynél töltötte, és ott is alszik, így egyszerre mindkettőjüknek el tudtam mesélni az egészet. Nagyon jól foggatták a hírt, örültek, hogy végre minden rendbe jött. Én is nagyon boldog voltam ettől az egésztől. Végre minden elrendeződött,é s mindenki boldog. Végre nekem is részem lehet a boldogságban. Annyira jó, hogy van egy fiú aki nagyon szeret, és akit én is nagyon szeretek. Mindig mikor rágondolok lepkék repdesnek a gyomromban, és hatalmas mosoly ült ki az arcomra. Mi az ha nem szerelem?  Megcsörrent a telefonom, és így elhessegettem gondolataimat és megnéztem az üzenetem.

   "Szia kincsem...jó éjszakát, szép álmokat...szeretlek " Josh.

   Rövid üzenet volt, de annál szebb. Szívem hevesebben dobogott, és nem hittem a szememnek. Azt írja szeret. Ez még mindig annyira hihetetlen. Gyorsan visszaírtam neki, és elhelyezkedtem az ágyban. Tényleg szerettem volna már egy kicsit aludni, mivel a múlt éjszaka nem igazán jött álom a szememre.


**Josh szemszöge**
 Elküldtem az üzenetet, majd egy perc múlva válasz érkezett.

"Szia...neked is jó éjszakát...álmodjál angyalkákkal vagy velem puszii...szeretlek nagyon-nagyon <3" Kendra.

   Istenem tényleg azt írta, hogy szeret nagyon szeret. Annyira jó érzés, hogy viszont szeret, és hogy nem kell többé titkolnom az érzéseimet előtte. Ő egy fantasztikus lány, aki nagyon sokat jelent nekem. Helyesbítek. Ő jelent nekem mindent. Szeretem teljes szívemből, és bármi történjen ezek az érzések nem fognak változni. Részemről legalább is. Remélem, hogy Ő is így gondolja. Nem tudom mi lenne, ha valami történne köztünk, és vége lenne. Lehet hogy ez az egész csak egy álom, de nagyon szép álom, és soha nem akarok felébredni belőle.

**Kendra szemszöge**
  Reggel nagyon korán keltem. Kipihenten, és boldogan. Rég nem volt ennyire nyugodt, és jó éjszakám. Kipattantam az ágyból, majd gyorsan felöltöztem. Kicsit kicsíptem magam, mert találkozót beszéltünk meg Joshhal, és nem mehetek akárhogy az emberek közé, és főleg nem jelenhetek meg Josh előtt akárhogy. Persze tudom, hogy nem azért szeret, ahogy öltözöm, hanem azért, ahogy viselkedem. Mégis jobban érzem magam így. Lementem reggelizni, bár még senki nem volt ébren. Tényleg nagyon korán lehetett, mivel ők mindig előttem fent vannak. Én amolyan késő kása vagyok. Ha tehetném délkor kelnék minden nap. Oda sétáltam a hűtőhöz, és kerestem valami reggelit. Töltöttem egy pohár narancs levet, majd leültem az asztalhoz, és enni kezdtem. Kis idő múlva lépteket hallottam a lépcső felől, majd apa botorkált le.
-Szia!-köszöntöttem. Apa kissé megrémülhetett, hogy ki köszön neki, de aztán megpillantott engem, és közelebb jött.
-Szia!-köszönt. Majd közelebb jött, és a kezét a homlokomra helyezte. Kíváncsian néztem rá, hogy mégis mit művelhet..
-Mit csinálsz?-kerekedtek a szemeim.
-Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e veled, mert ez egy kisebb csoda, hogy te már ébren vagy.-magyarázta.
-Ha-ha nagyon vicces!-játszottam a sértődött szerepét.
-Tudod, hogy csak viccelek.-nézett rám apa.
-Nem apu! Nem tudom!-színészkedtem tovább.
-Kicsim.-rémült meg.-Ugye nem  sértettelek meg?-bizonytalanodott el.
-Hát ami azt illeti...-itt egy kicsit megálltam, hogy még jobban ráijesszek.-Nem apa dehogy haragszom.-nevettem el magam, csak jó volt visszavágni.-ült ki az arcomra egy elégedett mosoly.
-Tudod, hogy nagyon megijesztettél?-kérdezte komolyan, de végül ő is nevetni kezdett.-Amúgy nagyon tehetséges színésznő válna belőled.
-Tényleg?-csodálkoztam. Szeretek színészkedni, meg a suliban is színjátszóra jártam, de ezt eddig még nekem nem mondta senki, és nekem sem fordult meg a fejemben, hogy talán volna értelme kipróbálnom magam a színészek között.
-Persze! Szerencsét kellene próbálnod!-bíztatott.
-Lehet, hogy igazad van.-gondolkoztam el az ötletén.
-Nem lehet, hanem biztos.-kacsintott rám.
-Annyira szeretlek!-ugrottam  nyakába.
-Én is kicsim. Én is.-ölelt át szorosan. Annyira szeretem Őt. Mindig mindenben mellettem áll, és segít engem.  Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Közben anya is csatlakozott hozzánk, és Ő is nagyon jó ötletnek tartotta a színészkedést. Hát persze, hogy úgy tartották, hogy ez tényleg jó ötlet, mivel tudták, hogy a színészet a kedven időtöltésem, és hogy tényleg szeretem. Nagyon jó szülők. Mindenkinek ilyen szülőket kívánok, mert bár elváltak egymástól, de sose haragudtak egymásra, és mindig segítették egymást. Köszönöm Istenem a szüleimet.

  Kicsivel később Beckyék is átjöttek, és megint elmondtam a teljes sztorit, amit nagyon érdekesnek, és izgalmasnak találtak. Ők tényleg igazi barátok. Végre minden sínen van, és mindenki boldog.
 Sokáig beszéltünk, és mindent többször is átrágtunk, ami nagyon jó időtöltésnek bizonyult, mivel nem is vettem észre, hogy már ott az idő, és mindjárt jön Josh. Mivel megbeszéltük, hogy találkozunk, és egész nap együtt leszünk. Örültem, hogy találkozunk, de azért sajnáltam, hogy le kell mondjam a csajos napot, amit már rég terveztünk a lányokkal, de majd máskor. Most mindennél fontosabb, hogy végre egyenesbe jöjjön minden, és ha ez azt jelenti, hogy egy programomat kell lemondjam Josh miatt azt is megteszem, mert szeretem őt. Tiszta szívemből, és őrülten.
  Csengettek, és én tudtam, hogy Josh az. Odaszaladtam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Szívem nagyot dobbant, és hírtelen megfordult velem e világ, amikor megláttam, azt a csillogó szempárt amellyel rám nézett. Felkaptam a kabátom, mivel a tegnapi eső miatt még hűvös a levegő, majd csókkal köszöntöttem. Nagyon boldog voltam. Mindig erről álmodtam, hogy egy fiú várjon az ajtóban, és csókkal köszöntsön. Csak semmi ne állja utunkat. Ám csak később jöttem rá, hogy mindig van valami ami elrontsa az egészet. Miért van ez így? Nem értem. Na de mindent csak sorjában.
  Nagyon jól éreztem magam vele egészen addig, amíg elmondtam neki a terveimet. Ekkor hírtelen megint minden rosszra fordult...

24.rész

   Egész éjjel egy percet nem aludtam, vagy Josht próbáltam elérni, vagy gondolkoztam, az életemen, és az érzéseimen. Még mindig nem tudtam mit érzek valójában, de az biztos, hogy beszélni akartam Joshhal, ami még mindig nem sikerült. Az éjjeli próbálkozásaim is mind hiába valók volta, nem vette fel a telefont, az üzeneteimre meg nem válaszolt. Miért történik ez? Mit követtem el, hogy ennyire nagy büntetést érdemeltem ki? Miért nincs szerencsém a szerelemben? Annyi gondolat cikázott a fejemben amiket sehogy sem tudtam rendbe tenni. Egyik baj jött a másik után az elmúlt pár hónapban. Szerelmes lettem, kórházba kerültem, újra megpróbáltam rendbe hozni az életem a fiúval akit szeretek, de mégis elváltak útjaink. Most meg mikor végre túl tudtam ezen lépni, jön egy fiú aki tiszta szívből szeret, de én őt is elüldöztem magam mellől. Nem értem az egészet. Tudom, hogy mindennek megvan az oka, de ezt akkor sem tudom megérteni.

  Csapzottan másztam ki az ágyból, és bementem a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedjem magam. Nem csíptem ki nagyon magam. Minek? Úgy se megyek sehova, és  nem is vártam látogatót. Felkaptam magamra egy sötétkék blúzt, és egy szürke shortot. Hajamat copfba fogtam, és egy kis sminket is felkentem, csak hogy eltakarjam a szemem alatt lévő hatalmas karikákat. Épp készülődtem mikor anya szólított.
-Kicsim!-kiáltotta.
-Igen! Valami baj van?-rémültem meg.
-Dehogy is, keresnek. Gyere le kérlek.-válasza hallatán nagyon meglepődtem. Tényleg nem vártam senkit, ha pedig Becky jött volna, biztosan eddig már a szobámba lenne. Gondolkodtam, majd elindultam a lépcsőn. Hírtelen különös érzés kerített hatalmába, mintha valami azt sugallta volna, hogy most valami történni fog. De mi? Erre a kérdésre hamar megérkezett a válasz. A nappaliba mentem, és ahogy beléptem szívem nagyot dobbant. Magam sem értem miért, de olyan érzés fogott el, mint eddig még soha. Különös, ugyanakkor fantasztikus érzés. A kanapén ugyanis Josh ült, és engem bámult. Kissé el is pirultam, tekintete teljesen zavarba hozott.
-Szia!-köszönt félénken.
-Szia!-mondtam ridegen. Nem tudtam mire véljem a látogatását azok után, hogy úgy ott hagyott, és nem válaszolt a hívásaimra meg üzeneteimre. Próbáltam távolság tartó lenni, de mikor rám, nézett a csillogó barna szemeivel minden tervemnek annyi volt. Hogy lehet ennyire szív döglesztő, és miért nem tűnt ez fel eddig nekem. Már teljesen biztos voltam benne, hogy többet érzek iránta mint egy egyszerű barát iránt. Nem mondhatom, hogy szerelmes vagyok belé, de szeretem igazán szeretem. Jobban mint egy barátot, de még nem szerelemmel szeretem. Majd megválik mi lesz belőle, de ne tervezzünk, éljünk a mának, és majd a sors úgyis eldönti mit akar. 
-Beszélnünk kell!-törte meg a már-már kínos csöndet. 
-Szerintem is. De ne itt.-mondtam, majd elindultam az ajtó felé. Josh követte példámat, és követett. Kiléptem az ajtón, és feléje fordultam.-Mit szeretnél?-kérdeztem szemeibe fúrva a tekintetem.
-Bocsánatot szeretnék kérni tőled amiért a múltkor úgy faképnél hagytalak, és még bunkón is viselkedtem veled.-bökte ki.
-Hát igen ami azt illeti tényleg nagyon bunkó voltál, csak azt nem értem miért.-ültem le a fűbe.
-Én...ezt még én sem tudom...vagyis igen.-beszélt össze-vissza.-Kendra én féltem.-vallotta be, majd leült mellém, és a földet bámulta.
-Féltél? Mégis mitől?-hangom kissé ingerült volt. Még hogy ő félt akkor én mit mondjak. Én voltam abban a helyzetben, akinek tényleg volt félni valója. Nagy döntést kellett meghoznom. Vagy maradunk barátok, és így elvesztek egy csodálatos fiút, aki nem csak barátként néz rám, vagy megpróbáljuk, és ha nem fog működni elvesztem az egyik legjobb barátom. És még ő félt. Sokáig hallgatott, a kérdésem után, de aztán mély levegőt vett, és belekezdett. 
-Tudod...féltem. Féltem, hogy elutasítasz, és hogy elveszítlek. Féltem azt hallani, hogy te nem szeretsz, így inkább elrohantam. Tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, de ezen már nem tudok változtatni. Bár tehetném, de nem lehet. Megtörtént...ez van.-hajtotta le a fejét.
-Josh.-emeltem fel a fejét, és két kezem közé fogtam az arcát.-Nem kellett volna úgy elrohannod az igaz, de megértem, hogy mit éreztél. Azt azért tudnod kell, hogy nekem sem volt könnyű a helyzetem. Megkellet volna hallgatnod, és akkor nem kellene most ezen rágódnunk.-mondtam, miközben folyamatosan a szemébe néztem.
-Igen. Igazad van.-szólt közbe.
-Befejezhetem?-sóhajtottam fel.-Még mielőtt megint elrohannál.-mondtam gúnyosan.
-Nem fogok, ne aggódj.-nyugtatott meg. 
-Rendben. Nos Josh...nem vagyok biztos az érzéseimben, de azt tudom, hogy több vagy mint egy barát. Veled mindig jól érzem magam, mindig megtudsz nevettetni. Minden annyira jó amikor velem vagy.-mondandóm közben többször is elpirultam, hiszen ez egy nagy lépés volt számomra, és az hogy végig engem nézett sem segített a helyzeten.-Josh, én azt hiszem, hogy szeretlek téged.-vallottam be. Ez még számomra is hírtelen jött, de ezt éreztem ezt kellett mondjam. Ő nem mondott semmit, csak bámult ki a fejéből. Most megint mit csináltam? Valami rosszat mondtam? 
-Ismételd meg. Kérlek!-szólalt meg végül.
-Mi az talán nem hallottad?-néztem rá értetlenül.
-Kérlek. Mond még egyszer.-könyörgött.
-Hát jó.-sóhajtottam.-Azt mondtam, hogy szeretlek te kis buta.-böktem oldalba.
-Szeretlek!-bújt közelebb. Szívem egyre jobban dobogott, szinte kiszökött a mellkasomból. Már alig kaptam levegőt. Hallottam, hogy ő is kapkodja a levegőt. Egyre közelebb hajolt, míg végül megcsókolt. Kezeit szorosan körém fonta, és magához szorított. 
-Ha te tudnád mióta várok erre pillanatra.-nézett rám csillogó szemekkel.
-Annyira jó veled.-öleltem meg szorosan, majd hozzá bújtam. Hosszú percekig csak ültünk ott, és nem csináltunk semmit. Közben felettünk egyre sötétebb felhők jelentek meg. Esni készült.
-Josh!-húzódtam el kissé tőle.
-Ne kérlek. Ne rontsd el ezt a pillanatot.-kérlelt
-De...-próbáltam szólni neki, hogy jobb lenne bemenni, mert esni fog, de ő csak felém fordult és megcsókolt. Szenvedélyesen, és fantasztikusan csókolt. Nem tudtam szólni neki, hogy jobb ha bemegyünk. Nem hagyta, és már késő is volt. A csókunkat az eső szakította félbe, ami nagyon hamar eláztatott minket. Felpattantunk a földről, és berohantunk a házba.
-Én próbáltam szólni, de nem hagytad.-érveltem.
-Hát ezt akartad mondani?-kerekedtek el a szemei.
-Igen. Miért mire gondoltál?-kérdeztem csodálkozva.
-Nem tudom, azt hittem, hogy megbántad amiket mondtál,és elakarsz küldeni.-láttam arcán, hogy megkünnyebbűlt, és az aggodalom elszállt a tekintetéből.
-Te kis buta!-mosolyogtam.-Dehogy akartalak elküldeni, csak szólni akartam, hogy ne ázzunk el, ami nem jött össze. Tiszta víz vagyok!-kaptam észbe.-És te is. 
  Felrohantam apa szobájába, és kerestem valami száraz ruhát Joshnak, majd nekem is, és mindketten átöltöztünk száraz, és kényelmes ruhába. Leültünk a nappaliba a tv elé, összebújtunk, és úgy tévéztünk. 
    Közben nagyon elkalandoztam. Azon gondolkoztam, hogy mikor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretem Josht. Majd rájöttem. Már akkor másképp néztem rá, amikor elmentünk az étterembe, de akkor még nem tudtam mi az az érzés. Amikor úgy ott hagyott, akkor csak a düh vezérelt, és nem azért ami akkor történt, hanem hogy hagytam, hogy így történjen. Ma reggel mikor megláttam rájöttem, hogy mi az amit igazából érzek. Ma reggel, amikor azzal a csillogó szemekkel nézett rám, és annyira figyelmesen bánt velem. Már nem tagadhatom az érzéseimet. Szeretem. Szeretem Josht. 
-Kendra!-egy hang rángatott el gondolataimtól. Egy nagyon jól csengő hang Josh hangja.
-Igen?-néztem rá.
-Valami baj van?-kérdezte aggódva.-Annyira szótlan lettél.
-Jaj, nem nincs semmi, csak kicsit elgondolkoztam.-legyintettem.
-Na és min?-érdeklődött.
-Azon, hogy szeretlek.-csókoltam meg. Hű de fura ezt mondani. Szeretem. Tényleg furcsa ezt mondani, de hozzá kell szoknom, mert ezután minden nap elmondom neki. Tudnia kell, hogy mit érzek iránta, és az szerelem. Most már biztos vagyok benne!

23.rész

   Valahogy nem jöttek a szavak, és nem tudtam, mit mondjak. Nem húzhattam tovább az időt, muszáj volt valamit mondanom:
-Tudod Josh, ez tényleg korai, de nem hazudhatok neked...igen én is többet érzek mint barátságot, de nem vagyok biztos benne, hogy ez szerelem.-szavaim hallatán nagyon elszomorodott, tudta, hogy nem fogok neki szerelmet vallani, de szerintem titkon mégis remélte.
-Értem, tudtam, hogy nem lenne szabad pont most elmondanom mit érzek. Sajnálom.-állt fel az asztaltól.-A számlával ne törődj. Szia.
-Josh!-kiáltottam utána.-Várj kérlek! Nem fejeztem be!-álltam fel én is.
-Még mit akarsz a fejemhez vágni? Mit? Hogy nem akarsz soha többet látni, hogy nagyot csalódtál bennem? Tudom magamtól is, nem kell mondanod. Szia.-elment. Ott hagyott. Most mit csináljak? Mindenki engem bámul, mi olyan érdekes? És most meg mi van Joshal? Mivel idegesítettem fel. Ha hagyta volna legalább, hogy befejezzem amit mondani szeretnék. Hagyjuk...már mindegy.
 
   Sírva sétáltam haza, és közben megálltam, egy park előtt, leültem egy padra, és zokogni kezdtem...mint a régi szép időkbe, még Londonba. Nem lehetek ennyire szerencsétlen a szerelemben. Az egyik megcsal, a másik látni sem akar...jobb lett volna még Londonban meghalnom, akkor azon az estén. A könnyeim egyre jobban potyogtak a lábaimra, és szinte égettek ahová leestek. elővettem a telefonom, és tárcsáztam. Kicsöngött, de nem vette fel. Most miért csinálja ezt Josh? Még egyszer megpróbáltam, de semmi. Mikor harmadikszor próbáltam ki volt kapcsolva.
-Ez nem lehet igaz!-sóhajtottam. Ekkor lépteket hallottam, és nem mertem megmozdulni sem. Nagyon későre járt, már sötétedett. Annyira hasonlított arra a bizonyos estére, amikor majdnem minden tökéletessé vált, csak Alex közbe lépett, és megmentett. Ez volt élete legnagyobb hibája. Egyrészt inkább hagyott volna ott, másrészt, meg mindig is lesz valami ami összeköt minket...a vére, az ő vére csörgedezik az ereimben. 
  A lépések hangja egyre hangosabb lett. Tudtam, hogy felém tart, és hogy nem tudok mit csinálni. Egy kezet éreztem a vállamon, és csak ekkor villant be az a tudat, hogy most tényleg meghalhatok, nem lesz ki megmentsen. Nem akarok meghalni, így nem.
-Kendra!-szólított meg.-Minden rendben?
-Ah...persze, csak megijesztettél.-fordultam apához. Ő volt az a keresésemre indult. Mivel késő volt, és én még nem mentem haza, így felhívták Josht, hogy vele vagyok-e, de mivel ő azt mondta, hogy nem, így nagyon megrémültek, és keresni kezdtek.
-Gyere, menjünk haza.-fogta meg a kezem.-A többiek is nagyon aggódnak miattad.
-Apa?-néztem a szemeibe.-Valami baj van velem?
-Miért kérded?-kerekedtek el a szemei.
-Csak...mert mindig valahogy bajba kerülök, és mindig mindenkit megbántok. Miért van ez?-ültem vissza a padra.
-Kicsim, nincs semmi baj veled. Te így vagy jó ahogy vagy. Nem tudom, hogy mi történt Josh, és közted, de  az biztos, hogy nem a te hibád. Te csak a szíved szerint cselekedsz, és ha bajba is kerülsz, legalább mindig kimászol belőle. Te vagy az én kis királylányom.-ölelt meg.
-Szeretlek.-bújtam hozza.
-Én is nagyon, nagyon.-ölelt szorosabban.-De most már menjünk késő van, és hideg. Nem akarom, hogy megfázz.
 Hazafelé elmondtam, hogy mi történt. Igen apának. Annyira jó, hogy az ilyen dolgokat megtudom beszélni vele. Sokszor inkább vele beszélek meg dolgokat, mint anyával, mert bár távol vagyunk tartjuk a kapcsolatot, és mindent tud rólam. Talán ő ismer a legjobban. 

  Mikor beléptem az ajtón kíváncsi, ugyanakkor ilyedt arcokat láttam. Ott volt anya, Becky, és Monica is. 
-Te menj fel nyugodtan a szobádba, majd én beszélek velük.-bíztatott apa.
-Nem, jobb, ha ezt én mondom el, és amúgy is nem viheted el helyettem a balhét. Én vagyok az oka, én is fogom megoldani. Azért köszi.-indultam a nappaliba. Bár tényleg fáradt voltam, nem engedhettem, hogy apán töltsék ki a haragjukat.  Nekem kellett szembe néznem velük.
-Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért megint bajba kerültem.-álltam meg a nappali ajtajánál.
-Kendra!-szökött anya a nyakamba.-Nem kell bocsánatot kérned semmiért. Biztosan jó okod volt rá, de ha kérhetlek ne csináld ezt többet. 
-Nem fogom. Ígérem.-nyugtattam meg. 
-Remélem is.-jöttek közelebb a lányok.-Nem akarom, hogy mindig téged keljen keresni a vakációm alatt.-tette karba a kezét Monica.
-Jól van na!-háborodtam fel.
-Hé! Nyugi, csak vicc volt!-bökött oldalba.-Annyiszor kereslek ahányszor csak kell.-mosolygott, így nekem is mosolyt csalt az arcomra.
-Remélem sokszor nem kell.-bökte meg Becky Monicát.
-Azt én is.-löktem meg óvatosan Beckyt, aminek következtében egy kisebb bögtöső csata alakult ki. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy mi bánt, és együtt örültem a lányokkal. A másik percben már ismét szomorú, és csalódott voltam. Nem volt mit csináljak el kellett meséljek mindent a lányoknak. Ők sem értették, hogy mi történhetett egyik percről a másikra Joshhal. Annyira furcsa volt az egész. Egyik pillanatban szerelmet vallott, a másikban meg elküldött, és nem is hallgatott meg. Nem értem mi van vele. Még a telefonját sem veszi fel. Annyira idegesítő.
 Miért van az, hogy mikor kezd minden rendben lenni, akkor valami mindig közbe jön, és elront mindent. Miért?  Miért kell mindennek legyen egy rossz oldala is, és miért azt kapom meg mindig? Ez nem lehet igaz! 
  
   Felmentem a szobámba, és elhatároztam, hogy még egyszer megpróbálom felhívni. Nem fogom egykönnyen feladni...