37.rész

   Monica tényleg nagyon jó barátnő, és bár nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, mégis nagyon jól kijövünk. Jól esett, hogy átjött, és elterelte a gondolataimat. Bár Ő nem tudja nagyon sokat segített nekem azzal, hogy meglátogatott, és velem töltötte a délutánt. Hálás vagyok ezért neki, és megpróbálom meghálálni.
  A délutánom nagyon jól telt. Rengeteget nevettünk, és egy percre sem gondoltam a rossz dolgokra. Csak élveztem az életet. Talán ez hiányzott annyira az életemből. Az, hogy egy jót nevessek, és kikapcsolódjak. Monica gondoskodott a jó hangulatról, és nem hagyta, hogy egy percig is unatkozzak. Ez volt életem egyik legjobb délutánja.
   Sajnos hamar el kellett menni, mivel a hívták a szülei, de megígértettem vele, hogy még megismételjük ezt a délutánt. Annak ellenére, hogy ismét egyedül maradtam nem éreztem már magányosan magam, és nem voltam szomorú. Valahogy ez az egész úgy tűnt mintha nem is velem történne, hanem valaki mással, és én csak úgymond "nézője" vagyok. Nem akartam ezen agyalni, és nem is tettem, hanem inkább zenét raktam, és miközben kitakarítottam egy kicsit, azokat dúdoltam, és táncikáltam is egy kicsit. Imádok táncolni, és szerintem tudok is egy kicsit. Nem vagyok egy profi táncos, de azért nem panaszkodhatom. 
  Igaz a mondás, hogy telik az idő, ha az ember jól érzi magát, mert nagyon elrepült az idő, és korán le akartam feküdni, mivel másnap kemény nap elé néztem.
  

    Nagyon korán ébredtem, és ez talán az izgatottság miatt volt. Rég vártam már erre a napra, és most, hogy eljött...még most sem tudom elhinni, hogy itt vagyok, és épp az álmom megvalósításán dolgozom. Felültem az ágyban, majd megnéztem a telefonom. Még csak fél hét volt. Ilyen sincs gyakran, hogy ennyire korán már ébren vagyok. Mindig is a délig alvók "klubját" erősítettem, és ezen ha akarnék se tudnék változtatni.
Kimászta az ágyból, és nagyot nyújtózkodtam. Ezt szeretem a legjobban az egészben. Egy jó nagy nyújtózkodás. 
-Gyerünk Kendra csináld meg!-bíztattam magam, majd bementem a fürdőbe, és kicsit rendbe szedtem magam. 
  Felkaptam magamra egy egyszerű, pánt nélküli ruhát, amely a mellénél fehér, és az alja fekete. Ez az egyik kedvenc ruhám, és bízom abban, hogy szerencsét hoz. A hajamat begöndörítettem, egy kis sminket is kentem magamra, és indulhattam is. Csak egy baj volt. Még nagyon korán volt. Volt még egy teljes órám, amíg jött Carla. Mivel nem tudtam mit csinálni, így elővettem a telefonom, és felhívtam anyáékat.
-Szia kicsim.-szólt bele álmosan a telefonba anya. Hupsz, elfelejtettem, hogy még nagyon korán van, és még lehet, hogy alszanak. 
-Jujj, bocsi anya, gondolom felébresztettelek.-szégyelltem meg magam. Nem akartam zavarni, csak gondoltam, hogy úgy is rég beszéltünk, és ez egy jó alkalom lett volna a társalgásra. Csak figyelmen kívül hagytam egy aprócska bökkenőt. Ugyanis elfelejtettem, hogy vannak még normális emberek, akik nem babukkolnak hajnalban, és nem támad kedvük telefonálgatni.
-Jól gondolod...-motyogta anya.-Ne miért hívtál? Valami gond van?
-Nincs semmi, csak nem tudtam aludni és...
-És gondoltad, hogy másnak sem hagyod.-szólt közbe anya. Hallottam a hangján, hogy nem sértésnek szánja, inkább viccnek.
-Valahogy úgy.-túrtam bele a hajamba zavartan.-Na akkor nem is zavarlak tovább. Majd még beszélünk. Puszi.-kezdtem búcsúzodni.
-Te sosem zavarsz, csak máskor kérlek előbb nézd meg az órát, és csak azután hívj fel.-csúfolódott tovább.
-Meglesz.-nevettem fel.-Ígérem.
-Rendben. Vigyázz magadra. Szeretünk.-mondta, majd kinyomta a telefont.
-Én is szeretlek.-motyogtam halkan, és bár tudom, hogy nem hallotta, mégis ki kellett mondanom. 

  Bármelyik percben itt lehet Carla, és végre elkezdjük a forgatást. Végre eljött ez a nap is. Talán ez lesz életem egyik legfontosabb napja. Ha ma minden rendben megy, és jó sikerül minden, végre megnyílnak a kapuk a siker felé. Talán az álmom végre valóra válik.
   Csengettek, és én akár egy kisgyerek, úgy szaladtam az ajtóhoz, majd mielőtt kinyitottam volna vettem egy mély lélegzetet, és lenyomtam a kilincset.
-Szia. Mehetünk?-nézett rám Carla.-De csini valaki.-mért végig.
-Mehetünk, és köszi.-mosolyogtam, majd beültem az autóba. Az út nem volt túl hosszú, de arra elég volt, hogy teljesen túl stresszeljem magam. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból, és éreztem, hogy megmozdulni sem tudok. Carla bátorítóan pillantott felém, és intett a fejével, hogy kövessem. Elindultam utána, de az első lépés után forogni kezdett velem a világ. Megálltam, és mélyeket lélegeztem, majd mikor végre elég erőt gyűjtöttem tovább indultam. Minden felé híresebbnél-híresebb emberek rohangáltak. Az egyik az öltöző felé, a másik a szövegét próbálta...akár a mérgezett egerek, úgy rohangáltak fel-alá. Kezdtem érteni, hogy miért nem fenékik tejfel a színészek élete. Ők is rengeteget kell készüljenek, és sok problémával jár egy film elkészítése is. 

Linda

-Kedra te jössz.-intett mutatott Carla egy székre, ami előtt egy hatalmas tükör volt. Odamentem, majd leültem, és kíváncsian vártam, hogy mi fog következni. Egy fiatal lány jött oda, és nézett rám.
-Szia. Linda vagyok. Én leszek a sminkesed, és a fodrászod.-mosolygott rám.
-Szia. Örülök, hogy megismerhetlek. Kendra vagyok.-üdvözöltem. Egy mosollyal ajándékozott meg, majd a hajammal kezdett babrálni. Egy kicsit hullámosabbá varázsolta az amúgy is begöndörített hajamat, majd egy diszkrét sminket is kaptam. Ezután Carla egy helységbe vezetett, ahol rengeteg szebbnél szebb ruha volt, amik arra vártak, hogy valaki felvegye. Egy velem egykorú, talán pár évvel idősebb lány jött, és vett el egy ruhát. 
-Szia, Kedra vagy igaz?-nézett rám.
-Igen.-biccentettem.

Naomi

-Nagyon örülök, én Naomi vagyok, és én leszek a stylisztod.-mutatkozott be.
-Én is örülök a szerencsének.-mosolyogtam. Felvettem a ruhát, majd kisétáltam az öltözőből, és vártam amíg valaki ad valami utasítást.
-Na hogy vagy?-lépett mellém Carla. Nagyon belemerültem a gondolataimba, és épp ezért egy kicsit megijedtem a hírtelen ott terméstől.
-Azon kívül, hogy majdnem kiugrott a szívem úgy megijesztettél, és hogy mindjárt elájulok annyira félek, egész jól.-fordultam felé kétségbe esett tekintettel.
-Ugyan már kis csaj.-bökött oldalba.-Te is tudod, hogy nincs mitől félned. Nagyon tehetséges vagy, és bízok benned. Sikerülni fog. Sikerülnie kell.-biztatott. Jól estek szavai, és egy kicsit magabiztosabb lettem. A térgyeim sem ereszkedtek annyira, és nem kapkodtam a levegőt sem. Arra gondoltam, hogy ennél rosszabb úgy sem jöhet, és ha nem is fog sikerülni, de legalább megpróbáltam, és nem kis teljesitmény idáig eljutni. Sok embernek még idáig sem sikerül. Bárhogy is lesz, de ez egy örök élmény marad számomra, és az életem egyik legszebb része. 
-Kezdünk!-kiáltotta el magát valaki. 
 "Komolyan mondom, hogy ha sokat fognak így ijesztgetni hamarosan kiugrik a szívem." morogtam magamban. Nem egy forgatáson vettem már részt, de még mindig nem tudtam megszokni a hírtelen kiáltásokat, és az emberek hírtelen megjelenését. Még mindig furcsa volt nekem, még fél év után is.
 A film érdekesnek tűnt, és már vártam, hogy az én részem is lepörögjön. Nem volt sok szerepem, de nem várhattam el, hogy rögtön egy főszerepet kapjak. A forgatás felénél egy srác lépett be, aki nagyon ismerősnek tűnt. Először nem ismertem meg, de ahogy közelebb ért...Úr Isten. Alex volt az. Teljes egészében.
-Ő meg mit keres itt?-léptem Carlahoz.
-Úgy tudom, hogy a rendező egyik barátja, és ő is fog így jelenetbe szerepelni.-suttogta.-Miért ismered?
-Nem, még soha nem láttam, csak nem tudtam, hogy színészeken kívül más is fog szerepelni ebben a filmben. -Letagadtam még Carla előtt is, hogy ismerem. Hogy miért tettem? Magam sem tudom. Egyre furcsább lettem, és éreztem, hogy változom...de nem jó irányba. Sőt...egyre rosszabb lettem. Hazudtam, tagadtam, és menekültem minden elől.
-Nem is szerepelnek "normál" emberek.-mutatta ujjaival az idéző jeleket.-Ez egy kivételes alkalom. Valami baj lett az egyik színésszel, és ő ugrik be helyette. Nem lesz több az egész, csak egyetlen jelenet. Egy közös jelenet veled.-mutatott rám.
-MI VAN?-kiáltottam fel, menjek hatására mindenki rám nézett.-Bocsánat.-szégyelltem meg magam.-Mi az hogy velem? Miért pont velem?-suttogtam Carlanak.
-Miért zavar ennyire? Ha azt mondtad nem ismered, akkor meg? Egy jelenet, és többet nem is látjátok egymást. Mit parázol ezen ennyire?-hadarta. Igaza volt...ha nem is ismerem akkor meg? Ó, várjunk csak. ..de, mégis ismerem...és ez a baj. Remélem, hogy abban a jelenetben épp leordítom a fejét, vagy felpofozom. Semmi képpen nem akartam eljátszani vele egy romantikus jelentet.
-Melyik jelenetbe szerepel?-ráncoltam homlokom.
-Nem is tudom...talán amikor pofon vágod, majd utána megcsókol...-gondolkozott el. 
 "Ez nem lehet igaz!" őrjöngtem magamban. Végül is a kérésem meghallgatódott, és felpofozhatom, de a folytatás nem tetszik. Ekkor bal szerencsém is csak nekem lehet. Pont amennyire el szeretném kerülni, épp annyira lehetetlennek tűnik. A sors...mondtam már, hogy kifürkészhetetlen, és ezt napról-napra bebizonyítja. 
-De...-akartam tiltakozni, de inkább nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy kiderüljön az igazság...azt nem tudom, hogy miért nem, de jobb volt, ha nem tudják. Abban bíztam, hogy Alex sem mond semmit. 

  Az idő csak úgy röpült, és én a percek múlásával egyre izgatottabb lettem. Folyton az kavargott a fejemben, hogy meg kell csókolnom Alexet. Nem tudom, hogy ez neki mennyire jó, vagy mennyire nem, de én nem rajongok az ötletért. Így is elég bonyolult ez a történet, minek bonyolítani? Istenem, mi lenne, ha egyszer nekem is a javamat szolgálná valami? Nem akarok  hálátlannak tűnni, mivel nincs okom az lenni, de egyre inkább ellenem dolgozott mindenki, és minden. A sors, az élet, az emberek, az álmom is lassan kezdett megfolytani. Ha visszamehetnék az időben mindent másképp csinálnék. Messziről elkerülném azt a helyet, ahol Alexbe botlottam, vagyis inkább ő belém, és egy hatalmasat esett. E gondolat közben akaratlanul is, de mosolyra húzódott a szám. Annyira vicces volt a megismerkedésünk. Azután sem láttam többé táncolni. Ha nem találkoztam volna vele, akkor most nem csörgedezne az ő vére az ereimben, és nem kellene ebben a percben is azon aggódnom, hogy meg kell csókoljam...

**Alex szemszöge**

  Eljött a forgatás napja, amin én is meg kell jelenjek, mivel be kell ugorjak egy színész helyett. Nem tudom miért pont rám esett a választás, de a szívem mélyén örültem  a szituációnak. Legalább láthatom Kendrát, és ahogy később kiderült, még meg is kell csókoljam. Eljött az én időm. Most vagy soha.
  Amikor megérkeztem a forgatás helyszínére, és megpillantottam Kendrát...elmesélni sem tudom azt az érzést. Mint mindig most is gyönyörű volt. Hatalmas mosoly ült az arcán...egészen addig, amíg meg nem pillantott engem. Komolyan ennyire visszataszító lenék? Tudom, hogy rettenetesen megbántottam, de sokat változtam egy fél év alatt, és belátom a hibáimat. Minden erőmmel azon vagyok, hogy jóvá tegyem minden hibámat, és kiengeszteljem Kendrát. Szükségem van rá. 
  Szerintem nem tudott arról, hogy én is itt leszek, ezért is érte váratlanul a helyzet, amibe belecsöppent. Láttam, hogy többször is elmosolyodik, majd összeráncolja homlokát. Tudtam, hogy gondolkozik, és azt is tudtam, hogy min. Rajtam, magán, rajtunk...ezen az egészen. Nem egyszer gondolkoztam el én is a történteken. A megismerkedésünkön, ami...hogy is mondjam...nem volt a legzökkenő mentesebb, az kapcsolatunkon. Az elválásunkon. Én is ilyen fejet vágtam közben. Néha felnevettem, vagy csak mosolyogtam az egészen, néha meg a szívem hasadt meg, mivel rájöttem, hogy mennyire elrontottam az egészet.
-Alex, Kendra! Ti jösztök!-zökkentett vissza ez a hang a valóságba. Most jött el az én időm. Talán most lesz az amikor megcsókolom, és mindent megbocsájt, majd boldogan élünk, míg meghalunk. Igen, a mesékben biztosan így lenne, de és nem egy mese, sem egy film. Ez a valóság, ami korántsem annyira nagyszerű mint a mesék világa.
 Vetettem egy utolsó pillantást Kendrára, aki épp mellettem haladt el. Kissé nekem ütközött, elmotyogott egy bocsánatot, azzal tovább ment. Fájt, hogy csak ennyire méltat. Még rám sem nézett. Tényleg nagyon megbántottam, de megbántam, és remélem, hogy majd egyszer erre Ő is rájön.
-Gyerünk, gyerünk!-sürgetett meg a rendező. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd Kendra mellé álltam. A rendező elmagyarázta, hogy mit akar látni, és ott hagyott minket.
-Felvétel!-kiáltotta, majd a kamerák forogni kezdtek...